A hírzabálóknak tervezik az MTV Demokráciát

Vágólapra másolva!
Az MTV új, Demokrácia nevű adóját valószínűleg jövő január és március között indítja el a köztelevízió. A hírszolgáltatásra és parlamenti közvetítésra szakosodó csatorna a vezetőség szerint nem jár majd plusz költséggel. A Demokrácia a "hírzabálók" igényeit fogja kielégíteni, miközben az M2 kulturális témájú műsorokat sugároz majd.
Vágólapra másolva!
Hogyan tájékozódik ország - világ híreiről? http://www.equest.hu/ValaszFogad.servlet?azonosito=126462241&userid=1234&userparams=007_03_1_12_2_1_05_04

Az MTV Demokrácia az óránkénti hírszolgáltatásra és a parlamenti közvetítésekre épülne. A műsor a pillanatnyi tervek szerint reggel 9-ig a Nap-Kelte adásával párhuzamosan, utána pedig önálló műsorokkal jelentkezne éjfél utánig. Rangos Katalin, aki az előmunkálatokat végző csapat élén állítja: az MTV harmadik csatornája "nem jelent plusz költségigényt". Rangos szerint a feltételek adottak, az új csatorna híreit a jelenlegi Híradó stábja készíti majd. Ezentúl hely jut igényes, közéleti műsoroknak, vitaműsoroknak, önálló hírmagyarázó sávoknak, amelyeket eddig időhiány miatt nem tudtak vetíteni. Az M3-ra kerülnének át a kisebbségi műsorok ismétlései is.

"Az M3 elsősorban parlamenti csatorna lesz" - mondta Rangos, arra utalva, hogy a teljes ülésnapot műsorára tűzné a Demokrácia. "A csatorna a hírzabálókat igyekszik majd kielégíteni" - tette hozzá. A hírcsatorna indulását követően az M2-n elsősorban kulturális programokat láthatnak a nézők.

Jelenleg "lázas értekezletek, számolgatások folynak, most történik a műsorsávok kialakítása is" - mondta Rangos Katalin. Az M3 létrehozásával kapcsolatos startégiát kialakító csapat tagjai Rangos Katalin mellett Nika György, a Híradó főszerkesztője, Kósa-Somogyi György stratégiai igazgató, Ágoston György műszaki igazgató és Kéri J. Tibor, a Parlamenti Naplóü című műsor főszerkesztője. A pénzügyi kérdések még nem tisztázottak. "A saját költségvetésünkről nem tudunk még semmit, de jogi akadály már nincs" - mondta Rangos Katalin. Az ORTT ugyanis nemrég született döntésében engedélyezte az MTV-nek új csatornák indítását.

A csatorna vezetői posztját meg nem erősített hírek szerint Kéri J. Tibor, Gyárfás Tamás, a Nap-kelte jelenlegi producere vagy Rangos Katalin tölthetné be. Rangos szerint vezetési kérdésekről még nem volt szó, de valószínűleg intendánsi rendszer lesz majd, azaz mindhárom közszolgálati adót külön fogják irányítani.

Az MTV Demokrácia a közszolgálati csatornák struktúraváltásának egyik első lépése - mondta korábban az [origo]-nak Kósa-Somogyi György, az MTV startégiai igazgatója. A jövőben összesen négy tematikus adó indítását tervezi a közszolgálati televízió. "A technikai lehetőségek adottak, ez inkább finanszírozás kérdése", erről pedig a magyar állam dönt Kósa-Somogyi szerint.

Az M3 legkorábban január 1-től, legkésőbb a sajtószabadság ünnepén, március 15-én indul. Elsősorban kábeltévén lesz elérhető, de digtálisan is fogható. A hagyományos, analóg adásról a digitálisra való áttérés azért előnyösebb, mert ugyanazon a sávon egy helyett öt digitális csatornahely nyílna meg, azaz ötször annyi csatorna sugárzására lenne lehetőség.

Az új közszolgálati adókat az összes kábel-televíziónak terjesztenie kell az alapcsomagban. Ez várhatóan indulatokat szül majd, mivel a kapacitásuk határán egyensúlyozó kábeltévék csak úgy tudnak újabb csatornát sugározni, ha kivesznek egy régit. Ezzel a lépéssel a piacra betörni akaró új kereskedelmi tévék lehetőségei még jobban beszűkülnek.

Wirth Zsuzsanna