Vágólapra másolva!
Országszerte károkat okozott a viharos erejű szél vasárnap, tetőszerkezeteket rongált meg, fákat csavart ki, vezetékeket szakított le. Több településen áramszünet volt, az üzemzavar több ezer embert érintett.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Forrás: MTI

A viharos szél miatt öt településen szünetelt az áramszolgáltatás Heves és Borsod megyében vasárnap kora este. A több ezer fogyasztót érintő üzemzavar Andornaktályán, Noszvajon, Novajon, Ostoroson és a megyehatáron található Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szomolyán következett be egy 20 kilovoltos vezeték sérülése miatt - közölte Mészáros Sándor, az Észak-magyarországi Áramszolgáltató. Rt. kommunikációs igazgatóhelyettese.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bükkábrányban egy abc-áruház teljes tetőzetét szakította le a szél, Mezőkövesden pedig egy benzinkút tetőszerkezetét tépázta meg - mondta Balogh András, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese. A helyenként 70-100 kilométer óránkénti sebességű széllökések miatt húsz-harminc fa is kidőlt, sok helyütt az utakra - tette hozzá.

A kétnapos szélvihar Hajdú-Bihar megyében is folyamatos munkát adott a tűzoltóknak a hétvégén. Az esetenként 100 kilométer óránkénti sebességű szél fákat döntött ki - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese, Papp Béla alezredes. A kidőlt fák miatt több közúton el kellett terelni a forgalmat, Debrecenben pedig autók rongálódtak meg - mondta. Szombaton az erős szél és az esőzés miatt hét esetben riasztották szivattyúzáshoz a tűzoltókat.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a tűzoltókat 13 helyre riasztották, főként kidőlt fák eltávolításához, de elöntött pincékből is kellett vizet szivattyúzni - mondta el Leskovics Zoltán, a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletvezetője. Közlése szerint Nyíregyháza külterületi részén, Butykatanyán lakóházra dőlt egy fa, és nagyobb károkat okozott az építményben.

Csongrád megyében 27 esetben vonultak ki a tűzoltók vasárnap, miután a viharos szélben fák dőltek az utakra, házakra, kerítésekre - közölte a megyei katasztrófavédelem.

Budapesten nem volt komoly riasztása a tűzoltóknak a szél miatt - mondta el Molnár Péter, a fővárosi tűzoltók szóvivője.

A viharos erejű szél miatt Szeged és Békéscsaba felé 15-20 percet késnek a vonatok, mivel a MÁV csökkentette a vonatok sebességét - mondta Kavalecz Imre szóvivő. A Budapest-Cegléd-Szeged és a Budapest-Szolnok-Békéscsaba vonalon a biztonság érdekében 110 kilométerről 60 kilométerre csökkentette a MÁV a vonatok sebességét - közölte a szóvivő.