Vágólapra másolva!
A fővárosi közterület-felügyelet azzal vádolja a Centrum Parkolási Kft-t, hogy egy még hatályba sem lépett rendeletre hivatkozva törvénytelenül helyez fel kerékbilincseket. A felügyelet igazgatója, Varsányi Péter szerint a vállalat a minél több kerékbilinccsel igyekszik növelni bevételeit, a kirótt büntetés összege ugyanis a Centrum számlájára folyik be. Szerinte nemrég egy nap alatt hetven autót is jogtalanul bilincseltek meg. A Centrum Kft. visszautasítja a vádakat.
Vágólapra másolva!
Fotó: Fábián Évi
Fotó: Fábián Évi

A Fővárosi Közterület-felügyelet (FKF) szerint a Centrum Parkolási Kft., amely több kerületben is foglalkozik a szabálytalanul parkoló autók bilincselésével, a profit érdekében jogtalanul osztogatja a bilincseket. "Folyamatos, szisztematikus tevékenységgé vált a kft. részéről a jogtalan kerékbilincs-kihelyezés" - mondta az [origo]-nak Varsányi Péter, az FKF igazgatója. Szerinte a Centrum Kft. a még hatályba sem lépett kerékbilincs-rendeletre hivatkozva tevékenykedik, ráadásul többször olyan utak mentén, amely a főváros tulajdona, ezért az FKF hatáskörébe tartozik. Az igazgató szerint csak október 29-én 70 kerékbilincset raktak fel a hetedik kerületben fővárosi tulajdonú utak mentén.

"A fizető övezeten kívül nem is lenne szabad kerékbilincset kihelyezniük" - mondta Varsányi. Az igazgató szerint sorozatosan jelentik a jogtalanságot a közterület-fenntartók, hétfőn egy járdán parkoló autót is megbilincselt a Kft., holott "az nem volt az ő illetékességük". Varsányi szerint a háttérben az áll, hogy a büntetés összegét a Centrum Kft. számlaszámára kell befizetniük az autósoknak, ezért a vállalat a minél több bilinccsel igyekszik növelni bevételeit.

A Centrum Parkoló Kft. közleményben tiltakozott Varsányi vádjai ellen, akit rágalmazásért és becsületsértésért be is perelnek. Szerintük a főváros megpróbálja lejáratni a kft-t, holott az nem helyezett ki jogtalanul kerékbilincseket. A közlemény szerint a kft csak a közterület-fenntartók engedélyével helyezhet ki kerékbilincset, akiknek jelen is kell lenni a bilincseléskor, ezért nem lehetséges, hogy jogtalanul kerékbilincset alkalmazzanak.

A főváros szerint nem szigorodott a bilincsrendelet

A fővárosi városüzemeltetési bizottság tagadja, hogy az októberi módosítással szigorították volna a december elsején hatályba lépő kerékbilincs-rendeletet. A városüzemeltetési bizottság szerint továbbra is ott lehet bilincselni, ahol korábban, vagyis olyan parkolókban, ahol korlátozott időre szól a parkolás.

Hogyan tájékozódik ország - világ híreiről?http://www.equest.hu/ValaszFogad.servlet?azonosito=126462241&userid=1234&userparams=007_03_1_12_2_1_05_04

A Fidesz szerint a rendelet jogszabálysértő, mert aránytalanul és duplán büntet, ugyanis a pótdíj mellett büntetést is kell fizetni. A városüzemeltetési bizottság szerint csak egy ponton módosult a jogszabály: ezentúl a parkolójegy lejárta után félórával alkalmazható a béklyó, függetlenül attól, hogy mennyi ideje parkol az autó.

A jogszabály szerint kerékbilincset korlátozott várakozási övezetben lehet alkalmazni, vagyis, ahol korlátozott időre szól a parkolás. A bilincs minden fizető övezetben alkalmazható. Nem használható viszont akkor, ha egy autó a zebra közepén parkol, ebben az esetben ugyanis a megbilincselt autó veszélyt jelenet a forgalomra.

"A kerékbilincs-rendelet októberi módosítása nem jelentetett semmiféle szigorítást, emiatt a városüzemeltetési bizottság hétfői ülésén fel sem merült a rendelet visszavonása" - jelentette ki az [origo]-nak Lakos Imre, a bizottság SZDSZ-es elnöke. Lakos szerint a módosításra egyszerűen a rendőrségi és a közterület-felügyletre vontakozó törvények összehangolása miatt volt szükség.

Korábbi hírek szerint a kerékbilincs-rendelet visszavonását tervezték, mert azt számos szakmai szervezet mellett a fővárosi Fidesz-frakció, valamint több MSZP-s és SZDSZ-es képviselő is ellenezte.

A Fidesz továbbra is állítja, hogy a módosítás tartalmaz új elemeket, ami ráadásul szakmailag elhibázott és jogszabálysértő, így az ellenzéki frakció kilátásba helyezte azt is, hogy Alkotmánybírósághoz fordul. Wintermantel Zsolt, a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakcióvezető-helyettese az [origo]-nak elmondta: kifogásolják, hogy a bilincsrendelet aránytalanul szankcionál, vagyis pár száz forintos tartozás miatt zálogba helyez egy többmilliós gépjárművet.