A helyi választások előtt jönnek haza a magyar katonák Irakból. Hétfőn az országgyűlés nem támogatta a kormány azon kérését, hogy a katonák küldetését három hónappal hosszabbítsák meg, így az iraki választások után tért volna haza a kontingens. A kétharmados szavazáson a képviselők 191 igen és 159 nem szavazattal utasították el a javaslatot.

Elutasította a parlament az iraki kiküldetés meghosszabbítását. A képviselők 191 igen és 159 nem szavazattal vetették el a javaslatot, amelynek elfogadásához kétharmados többségre lett volna szükség.A kormány azt kérte a parlamenttől, hogy hosszabbítsák meg az iraki magyar kontingens év végén lejáró mandátumát három hónappal, hogy (az amerikai kérésnek megfelelően) az iraki választások idején még segíthessék a nemzetközi erőket.

Tavaly júniusban ellenszavazat és tartózkodás nélkül szavazta meg a magyar parlament Magyarország iraki szerepvállalását, amelynek keretében 300 magyar katona szállítási feladatokat lát el a nemzetközi koalíció részeként. A magyar katonák lengyel parancsnokság alá kerültek, és a Bagdadtól délre fekvő Hillában levő bázis lett a főhadiszállásuk. Ez viszonylag nyugodt környéknek számít Irakban, azonban a nemzetközi tábor nem úszta meg támadás nélkül. Pár tucat magyar katona megsérült egy merényletben, amikor egy robbanóanyaggal megrakott teherautó próbált betörni a tábor területére. A sofőrt azonban még a kapunál lelőtték, de így is többen meghaltak, elsősorban iraki civilek, akiknek a házaik összeomlottak a detonáció során.

A magyar kontingens egy embert vesztett, akinek egy út menti pokolgép oltotta ki életét, amikor konvoja elhaladt az elrejtett bomba mellett. Az eset után nem sokkal három magyar katona élt a lehetőséggel, és megszakítva küldetését hazatért.

A kezdeti négypárti egyetértés szép lassan felbomlott. Először az MDF kezdte el ellenezni a missziót, javaslatát, hogy hívják haza a katonákat, még a Fidesz sem szavazta meg májusban (tartózkodtak). Kezdetben a közvélemény is támogatta az iraki szerepvállalást, azonban a fogolykínzások és az iraki helyzet fokozatos romlása miatt tavasszal már a többség kivonta volna a magyar csapatokat Irakból.