Év végéig kivonulunk Irakból

Vágólapra másolva!
A kormány döntése értelmében idén december 31-ig az utolsó magyar katona is elhagyja Irakot. Korábban még arról volt szó, hogy jövő év elején is lesznek magyar katonák Irakban, de a parlament végül úgy döntött, ki kell vonulnia a magyar katonáknak év végén.
Vágólapra másolva!

A tervek szerint a 300 tagú iraki magyar kontingens többsége várhatóan már karácsonykor Magyarországon lesz, és december 31-ig az utolsó magyar katona is elhagyja Irakot - közölte a Magyar Honvédség vezérkari főnöke csütörtökön. A kormány szerdai döntése értelmében a Magyar Honvédség úgy tervezi a katonák hazahozatalát, hogy december 31-én már egyetlen magyar egyenruhás se legyen Irakban - mondta Szenes Zoltán.

Közölte: december 31-ére a haditechnikai eszközöket és a felszereléseket hazaszállító katonák is elhagyják Irakot, és úton lesznek hazafelé. "A tiszta szállítási idő tengeren és utána vasúton 25 nap." A kontingens utolsó szolgálattételi napja december 16-a, másnap pedig megkezdik a csomagolást és a hazatérést. A technikai eszközöket, a felszereléseket átszállítják Kuvaitba. Onnan hajón és vasúton hozzák haza azokat.