Románia kerülendőnek tartja a kettős állampolgárságot

Vágólapra másolva!
Románia továbbra is érvényesnek tartja a kettős állampolgárság elkerüléséről szóló román-magyar egyezményt. A román külügyminisztérium arra hivatkozik, hogy az 1979-ben kötött egyezményt eddig még senki sem mondta föl magyar részről. Bukarest szerint továbbra is az a szabály érvényes, hogy nem szabad etnikai alapon kettős állampolgárságot adni senkinek.
Vágólapra másolva!
Románia tiltaná a kettős állampolgárságot/itthon/20041201romania.html

Eddig még senki sem mondta fel a kettős állampolgárság elkerüléséről szóló román-magyar egyezményt, amely tehát a magyar külügyminiszter közlésével szemben továbbra is érvényben van - jelentette ki a román külügyi szóvivő csütörtökön.

Catalin Ionita román külügyi szóvivő a Rompres hírügynökségnek nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy a kettős állampolgárság elkerüléséről szóló román-magyar egyezményt 1979-ben írták alá. Az egyezményt senki nem mondta fel. Legalábbis a román külügyminisztériumban nincs semmilyen feljegyzés arról, hogy bárki is megtette volna ezt. Ennélfogva az egyezmény hatályban van, és alkalmazható.

A román külügyi szóvivő az okmány hatályossága mellett érvelve azt fejtegette, hogy az egyezményt "objektív okokból kifolyólag" nem lehetett felmondani, hiszen a kommunizmus idején nem volt ilyen gyakorlat. "Az egyezménynek a felmondásra vonatkozó szabályai szerint ahhoz, hogy a dokumentum 1990-ben - mint mondják - hatályát veszítse, azt már 1989 őszén fel kellett volna mondani" - magyarázta a román diplomácia szóvivője.

Catalin Ionita hozzátette: előfordul, hogy léteznek kettős állampolgársággal rendelkező személyek, de ez csak kivételes esetekre vonatkozik. A szabály az, hogy etnikai alapon nem lehet megadni az állampolgárságot.

A nyilatkozatról beszámoló román közszolgálati hírügynökség emlékeztetett rá: Somogyi Ferenc magyar külügyminiszter szerdán azt állította, hogy a szóban forgó román-magyar egyezmény már nincs érvényben. Erre az egyezményre hivatkozott Mircea Geoana román külügyminiszter abban a levelében, amelyet magyar kollegájához intézett a magyarországi népszavazással kapcsolatban.