Az egyetemisták szerint semmibe veszi őket az OM

Vágólapra másolva!
Hallgatói tiltakozás eredményeképpen több egyetem néhány száz diákja tüntetett csütörtökön az új felsőoktatási törvény ellen, és követelték a hallgatók tájékoztatását az őket érintő törvényről. A főként képzőművészetis hallgatók nehezményezték, hogy a hallgatói önkormányzatok elhatárolódtak tőlük több vidéki egyetemmel együtt, amelyek diákjai korábban részvételüket ígérték. Közben elkészült az új felsőoktatási törvény, amely már alkalmas a parlamenti vitára.
Vágólapra másolva!

Az oktatási tárca épülete előtt teával várta a minisztérium azt a néhány száz hallgatót, akik azért gyűltek össze csütörtökön, hogy tiltakozzanak az új felsőoktatási törvény parlament elé terjesztése ellen. A Pázmány Péter Tudományegyetemről, az ELTE-ről és a Képzőművészeti Egyetemről érkezett diákok azt követelték, hogy a minisztérium tájékoztassa a hallgatókat a rájuk vonatkozó szabályozás teljes átalakításáról. A tiltakozással azért késtek el, mert időközben elkészült az új felsőoktatási törvény végleges tervezete, amelyet nemsokára az Országgyűlés elé terjesztenek.

"Azért jöttünk ide, hogy bebizonyítsuk, hogy létezünk" - mondta Könyv Katalin, a Képzőművészeti Egyetem hallgatója, a tüntetés egyik főszervezője a minisztérium előtt. "Mi egy véleménnyel bíró hallgatói réteg vagyunk, nem egy képlékeny massza" - tette hozzá arra utalva, hogy a felsőoktatási szervezetek szerinte a diákok feje fölött egyeznek meg a törvényről, miközben a hallgatók nem is tudnak róla semmit.

A minisztérium valószínűleg előre értesült erről a kritikáról, mert a tea mellé kikészítettek néhány tájékoztatót a hallgatókra vonatkozó szabályozásról is. A tüntetők petícióját Mang Béla helyettes államtitkár vette át az épületben, miközben kint többen "Szégyelld magad, Bálint!" és "Gyere ki, Bálint!" kiáltásokkal próbálták elérni, hogy az oktatási miniszter megjelenjen az épület előtt.

Mang Béla bejelentette, hogy miután a mérvadó felsőoktatási szakmai szervezetek jóváhagyták a tervezetet, elkészült a legutolsó szakmai változat, "ami nagyon sok olyan kérdést tisztázott, amit a hallgatók kifogásoltak". Mang szerint nem fenyegeti a kis szakokat a megszüntetés, és a tervezet nem eredményez központosítást sem. A korábbi tervekkel ellentétben ugyanis az egyetemi Irányító Testületekben az egyetemek delegáltjai kétharmados többségben lesznek a minisztérium embereivel szemben. Mang szerint nincs szó az egyetemek privatizációjáról sem. Gyökeres Zoltán, a tüntetés főszervezője szerint Mang Béla "mindig mellettük állt". A helyettes államtitkár volt korábban az egyetlen a minisztérium részéről, aki kijelentette, hogy a törvénytervezet akkori változata nem alkalmas a parlamenti vitára. Mang szerint a végleges tervezet kifejezetten "hallgatóbarát".

A tüntetők a tervezetre utalva kijelentették, hogy nem akarják elfogadni "a rájuk erőltetett feltételeket". Szerintük a tervezetről nem lehet fehér asztal mellett tárgyalni, amíg "a vezetők nem hajlandók tudomásul venni a véleményüket". A tüntetés szervezői további megmozdulásokat helyeztek kilátásba, ha a tárca nem változtat a módszerein.

Könyv Katalin szerint akkor döntöttek amellett, hogy tüntetést szervezenek, amikor a szervezésbe be akarták vonni a Hallgatói Önkormányzatok Országos Képviseletét (HÖOK), akik elhatárolódtak a tüntetés gondolatától. Könyv Katalin szerint azzal hárították el őket, hogy "nem kell mindenről tudniuk a hallgatóknak".

A HÖOK kezdettől élesen elhatárolódott a tüntetéstől. Ezt az [origo]-nak korábban megerősítette Forgó Melinda, az ELTE hallgatói önkormányzatának elnöke. A tüntetés szervezői jórészt a jelenlegi HÖOK ellenzékéből kerültek ki. Janka Máté, az ELTE BTK hallgatói önkormányzatának elnöke elmondta, a tüntetés szervezői valóban megkeresték őket, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez, de a 2 héttel ezelőtti HÖOK-választmányi ülésen ezt elutasították. Janka szerint azért, mert "a tüntetésről nem volt hivatalos közlés", és a tüntetés rontaná a hallgatók tárgyalási pozícióit. Janka Máté szerint a tiltakozók céljai nem elég konkrétak, "buborékokat fogalmaznak meg". A HÖOK a szervezet választmányának legutóbbi döntése értelmében tovább tárgyal a szaktárcával. A törvény tervezetével jövő heti ülésükön újból foglalkoznak.

A tüntetők szerint mindenki ellenük dolgozott. Az ELTE rektora kitiltotta őket az ELTE területéről, ezért az egyetem előtt a járdán kellett gyülekezniük. A szervezők szerint valaki a nevükben ad nyilatkozatokat. Szerintük ennek is következménye, hogy nem sokkal a tüntetés előtt a vidéki egyetemek, amelyek korábban biztosra ígérték részvételüket, végül is mégsem jöttek. Magyar Bálint pedig szerdán úgy nyilatkozott, hogy "feltehetőleg szimpátiatüntetésre gondoltak a hallgatók", amikor az oktatási tárca épülete elé akartak vonulni.