OVB: Egy kampánycsendsértés történt

Vágólapra másolva!
Az Országos Választási Bizottság (OVB) egy kampánycsendsértést állapított meg; a testület a vasárnapi népszavazás kapcsán érkezett panaszok illetve kifogások többségét elutasította keddi budapesti ülésén. A népszavazáskor 100 jegyzőkönyvet hibásan töltöttek ki.
Vágólapra másolva!

A testület több mint háromórás ülésén közel 30 beadványt vizsgált érdemben. A panaszokat illetve kifogásokat - a többi között - formai okokból, konkrét bizonyítékok, idő előttiség, illetve hatáskör hiányában utasította el a testület. Több esetben a beadvány tárgyalását az OVB átette az ügyben illetékes választási bizottsághoz.

A Hír TV kampánycsendet sértett, mert szombat délután a Reform című lap reklámjának sugárzásakor az újság tartalmát bemutatva elhangzott, hogy Orbán Viktor a kétszeres igen szavazatra hív fel - állapította meg OVB. A döntés értelmében a reklám során elhangzott közlés alkalmas a választói akarat befolyásolására.

A testület elutasította azt a panaszt, amelyek szerint kampánycsendsértés történt azzal, hogy az egyik televíziós csatorna szombat este levetítette az István a király című rockoperát. Az OVB megállapítása szerint a művészi alkotás sugárzása esetében nem állapítható meg kampánycsendsértés.

Az ülésen tárgyalták a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) beadványát is, de a döntést a testület csütörtökre halasztotta. Az MVSZ értesülései szerint konkrét esetekben "fordítva" vagy helytelenül rögzítették a jegyzőkönyvben a szavazatszámlálási eredményeket.

A beadvány szerint a budapesti XIV. kerületben, a 22. számú választókerületben a szavazatszámláláskor több volt az igen szavazat a 2. kérdésre, ugyanakkor a jegyzőkönyvben ezt nem így rögzítették. Egy másik esetben, Szeged 611-es szavazókörében a 2. népszavazási kérdés szavazatszámlálási eredményeit a valós adatokkal ellentétesen rögzítették a jegyzőkönyvben.

Rytko Emília, az Országos Választási Iroda vezetője elmondta: tudomásuk van arról, hogy 100 jegyzőkönyvet hibásan töltöttek ki. Nem szándékos tettekről van szó. Ahol hibát találtak, ott a szavazatszámláló bizottság kijavítja azt - közölte.

Ficzere Lajos, az OVB elnöke rámutatott: a szavazatszámláló bizottságoknak joguk van arra, hogy újraszámolják a szavazatokat, ha hibát találnak.