Korlátoznák a kampányköltségeket a pártok

Vágólapra másolva!
Az alkotmányügyi bizottság hétfőn tárgysorozatba vette Révész Máriusz fideszes képviselő törvénymódosító javaslatát, miszerint a népszavazásra bocsátandó kérdés támogatói és ellenzői is kapnának költségvetési forrásokat a kampányukra. Az MDF és az MSZP szerint ugyanakkor a teljes választási eljárásra vonatkozó törvényt felül kellene vizsgálni.
Vágólapra másolva!

Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselő november végén nyújtotta be a választási eljárásról szóló törvény módosítására vonatkozó javaslatát. Az előterjesztést hétfőn vette tárgysorozatba az alkotmányügyi bizottság, ezzel lehetővé vált a javaslat megvitatása.

Révész Máriusz egyedül a népszavazási kampányra vonatkozó részt módosítaná. A népszavazásoknál ugyanis semmilyen megkötés nincs a kampányköltségekre vonatkozóan. A politikus azt javasolta, hogy a parlament a népszavazás kiírásáról szóló döntéssel egy időben hozzon határozatot arról is, mekkora összeg költhető a kampányra, és ezeket a pénzeket ossza el a támogatók és az ellenzők között.

"Ha a kormány a népszavazásra bocsátott konkrét kérdésben a népszavazást kezdeményezőkkel ellentétes álláspontot képvisel, a kezdeményezést benyújtók olyan mértékű költségvetési támogatásban részesülnek, amekkora összeget a kormány saját álláspontjának a választópolgárokkal történő megismertetésére a központi költségvetésből fordíthat" - szól a javaslat. A támogatás felhasználásáról a népszavazást követő 30 napon belül el kellene számolni a pénz kiutalójával, a Pénzügyminisztériummal vagy a tárca által kijelölt pénzintézettel. Az összegek felhasználását egy éven belül az Állami Számvevőszék (ÁSZ) is ellenőrizné.

Révész Máriusz azzal indokolta kezdeményezését, hogy a december 5-i népszavazások előtt a kormány "jelentős összeget fordított közpénzekből a választók befolyásolására, azaz érdemben beavatkozott a kampányba". Az ellenzéki politikus hivatkozott arra is, hogy számos EU-tagországban egyenlő arányban osztják el a kampányra fordítható költségvetési forrásokat a támogatók és ellenzők között.

Fodor Gábor (SZDSZ), a bizottság alelnöke az ülésen azt mondta: korrektnek tartaná, ha az igenek és a nemek népszerűsítésére is elegendő forrás állna rendelkezésre, de úgy vélte, érdemes lenne jogilag "jobban körülbástyázni", hová kerül a rendelkezésre álló pénz.

Az MDF és az MSZP átfogóan módosítaná a választási eljárásról szóló törvényt. "Az összes kampány finanszírozását újra kellene szabályozni" - mondta az [origo]-nak Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője, utalva arra, hogy az önkormányzati választások és a népszavazások kampányának költségeit nem limitálják. Úgy vélte: az országgyűlési választási kampányra pedig nem elegendő a fejenként egymillió forint. "Az összeget 14 éve határozták meg, azóta volt némi infláció, így ma egy újsághirdetést lehet belőle venni" - állította a politikus.

Az MSZP-s Wiener György szintén elkerülhetetlennek tartja a kérdés átfogó újraszabályozását. "Lehetetlen kiragadni a népszavazási kampány finanszírozását, valamennyi kampányra vonatkozóan kell meghatározni a szabályokat" - közölte. Hozzátette: megfelelő garanciákat kell adni arra is, hogy a kampánypénzekkel való gazdálkodás átlátható legyen, az összegekkel el kelljen számolniuk a pártoknak. Utalt arra, hogy korábban az ÁSZ is kifogásolta, hogy nem egyértelmű, mi tekinthető pontosan kampányköltségnek és hogy mikor kezdődik a kampány.

"Értem a Fidesz álláspontját, hogy úgy érzik: a kormány állást foglalt, így szerintük a másik oldalnak is biztosítani kell a forrásokat. A sok igenes és kevés nemes plakát láttán viszont azt gondolom, anyagi forrásokban a Fidesz sem szűkölködik" - tette hozzá Wiener.

Az Országos Választási Bizottság elnöke is felvetette pénteken, hogy szabályozni kellene az országos népszavazásokkal kapcsolatos kampánytevékenységet, annak finanszírozását, valamint az állami szervek részvételét a kampányban. Szerinte túlságosan átpolitizálódott a népszavazási kampány, miközben a népszavazás arról szól, hogy mindenki önállóan dönthet a kérdésről.

Kapcsándi Dóra