Vágólapra másolva!
Február elsejéig pályázhatnak az ökoiskolai címre azok az iskolák, amelyek kiemelkedően fontosnak tartják a környezetvédelmet. A zöldiskolák tananyagának vezérfonala a környezettudatos nevelés, emellett szelektíven gyűjtik a szemetet, a büfékből kitiltják a kólát, a környezetvédelemi problémák kezelésében pedig együttműködnek a helyi civilekkel. Az ökoiskolai címek adományozásával a kormány célja: környzettudatos iskolahálózat kialakítása.
Vágólapra másolva!

A fővárosi Remetekertvárosi Általános Iskola is pályázik arra az ökoiskolai címre, amelynek célja egy olyan iskolahálózat kiépítése, ahol hangsúlyos a környezeti nevelés. A pályázatot december elején írta ki az oktatási és a környezetvédelmi tárca, az elbírálásban pedig a két minisztérium delegáltjai mellett szakmai és zöld civil szervezetek is részt vesznek.

"Közel 14 éve működik környezetvédelmi nevelés a remetekertvárosi iskolában" - tájékoztatta az [origo]-t az ökoprogram koordinátora. Bereczky Réka elmondta: ennek része az országban egyedülálló tanösvény-program, melynek keretében régi vasúti kocsikat laboratóriummá alakítottak át, ahol a diákok rovarokat és kőzeteket vizsgálnak. A második osztálytól kezdve pedig a diákok minden éven öt alkalommal, öt különböző helyszínen terepgyakorlaton vesznek részt. Az iskolában ezen kívül szelektíven gyűjtik a szemetet, és ügyelnek a diákok egészséges táplálkozására.

Az idén első alkalommal kiírt oköiskola címre február elsejéig pályázhatnak az oktatási intézmények, a címet pedig több tucat iskola is elnyerheti, többek között Algyői Általános Iskola, Remetekertvárosi Általános Iskola, a szentenderi Ferences Gimnázium, valamint Zsigmond téri Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola. A nyertesek pedig nagyobb eséllyel vehetnek részt különböző oktatási pályázatokon.

"Az iskoláknak megéri bevezetni a környezettudatos nevelést, ez a szellemiség ugyanis rengeteg diákot csábíthat magukhoz" - magyarázta az [origo]-nak Karlovits Márta, a környezetvédelmi tárca kutatási és oktatási önálló osztályának vezetője. Az ökoiskolát a hagyományos oktatási intézménytől többek között az különbözteti meg, hogy a környezettudatosságnak a tananyagban és az iskolai működtetésben is érvényesülnie kell.

Az iskoláknak környezetkímélő módon kell működniük, ami szelektív hulladékgyűjtést, energiatakarékosságot és az egészséges táplálkozást jelenti egyben. Azon kívül, hogy a büfékben nem árulhatnak kólát és chips-et az zöldiskoláknak a környezetvédelmi problémák kezelésben együtt kell működniük a helyi civil szervezettekkel is.

Az ökoiskola cím az ENSZ "A fenntarthatóságra oktatás évtizede" nevű programjának része. A kritériumokat az OECD-ENSI (Iskolai Környezeti Kezdeményezések) alakította ki 1986-ban. Az ökoiskola hálózatnak több mint tíz országban több száz iskola lett a hálózat tagjává.