Még idén ítéletet hirdethetnek a móri ügyben

Vágólapra másolva!
A bíróság még ebben az évben ítéletet hirdetne a móri bankrablás büntetőperében, a hétfői tárgyaláson ugyanis kiderül, hogy a napokban felbukkant tanú szolgált-e érdemi információval a hatóságok számára. A nyolc halálos áldozatot követelő bankrablás ügyében a bíró újra megnyitotta a bizonyítási eljárást egy új bejelentés nyomán, és soron kívüli tanúkihallgatást, helyszínelést és felismertetési eljárást rendelt el. A meghallgatás azonban, lapinformációk szerint, nem vezetett eredményre, nem találták meg a bankrablásnál használt fegyvert.
Vágólapra másolva!

A bíróság még decemberben ítéletet hirdetne a móri bankrablás büntetőperében, a hétfői tárgyaláson ugyanis kiderül, hogy a napokban felbukkant tanú szolgált-e érdemi információval a hatóságok számára. A móri ügyben a legutóbbi, december 6-i tárgyaláson folytatódott volna a vádbeszéd, éppen a nyolc halálos áldozatot követelő bankrablás vádpontjával, ám ehelyett a bíró újra megnyitotta a bizonyítási eljárást és egy, a bíróságra a napokban érkezett bejelentés nyomán soron kívüli tanúkihallgatást, helyszínelést és felismertetési eljárást rendelt el.

A bejelentés a gyilkos fegyver feltalálási helyét valószínűsítette. "Meg kell győződni a valóságtartalmáról" - mondta Varga Zoltán tanácsvezető bíró a december 6-i tárgyaláson, és zárt borítékban átadta a bejelentést, illetve mellékleteit az ügyésznek. Lapinformációk szerint azonban nem vezetett eredményre a tanú meghallgatása és az annak alapján elvégzett helyszínkutatás. Nem találták meg a móri bankrablásnál használt fegyvert.

A Fővárosi Bíróság sajtótitkárságán közölték, hogy a bíróság törekszik arra, hogy még idén kihirdessék az elsőfokú ítéletet, abban az esetben is ha a tárgyalás az eredetileg tervezetthez képest valamelyest csúszik. A móri ügy büntetőperében hétfőre és péntekre tűzött ki tárgyalást a bíróság, de elképzelhető, hogy a határozathozatalra már csak a két ünnep közötti ítélkezési szünetben kerül sor.

Amennyiben nincs szükség további bizonyítási eljárásra, úgy feltehetően hétfőn befejeződik a vádbeszéd és több védőbeszédre is sor kerülhet. Miután kilenc vádlottja van az ügynek, bizonyára még a pénteki tárgyalást is igénybe veszik a védőbeszédek és a vádlottak utolsó szó jogán elmondott felszólalásai. Így várhatóan az azt követő tárgyaláson kerülhet sor az elsőfokú ítélet kihirdetésére a bíróság tárgyalási időszakának utolsó, december 20-23-i hetében, vagy esetleg a két ünnep között az ítélkezési szünetben.

Ez a móri ügyben eljáró Varga Zoltán praxisában korántsem lenne példátlan, hiszen korábban már több alkalommal is a téli szünetben kellett miatta kinyittatni a Fővárosi Bíróság tárgyalótermeit. A bombagyárosként ismert Dietmar Clodót 2001. december 29-én ítélte első fokon tízéves fegyházbüntetésre a tanácsvezető bíró, a neves énekesnőre, Zalatnay Saroltára pedig 2002. december 27-én szabta ki első fokon a három éves börtönbüntetést csalás miatt.