Hatméteres kőriseket ültetnek az Andrássy útra

Vágólapra másolva!
Évtizedek óta nem tapasztalt mértékű faültetésre kerül sor a fővárosban. 2005-ben 1500 fát helyez el tizenhárom kerületben, negyvenhárom helyszínen a Főkert Rt. Az ültetés költségei kétszázmillió forintra rúgnak - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Komoly átalakítások várhatók az Andrássy úton a Kodály Körönd és a Hősök tere között. Innen a néhány tucatnyi élő platánt a város közparkjaiba telepítik, ahol kevésbé lesznek kitéve az ártalmaknak. Az ugyancsak néhány tucatnyi halott platánt komposzttá alakítják. Helyükre összesen 350 kőrisfát ültetnek, azonban nem csemetéket. A társaság még soha nem telepített ilyen magas és nagy előnevelt fákat. A városi ártalmakat jól tűrő kőrisek magassága eléri a hat métert. Tömeges faültetés lesz az új Nemzeti Színház és a Boráros tér közötti Gizella sétányon is. Ide száz platánt ültetnek.

További 1050 fát telepítenek a város fontosabb útvonalai mellé és fasoraiba, így a Nagy- és a Kiskörútra, az Üllői, a Váci, a Budakeszi és a Bajcsy-Zsilinszky útra. Ezekre a helyekre főként kőrisek, de gömb- és japán akácok, csörgőfák, ostorfák és juharfák kerülnek.

Kocsis László, a Főkert Rt. vezérigazgatója elmondta a lapnak, hogy a forgalmasabb helyekre kerülő fák tíz centiméter mély zeolit-köpenyt kapnak a törzsük köré, hogy csökkentsék a sózási ártalmakat. Becslések szerint évente ezer pusztul el a főváros 450-480 ezer fájából a sózás miatt. A vezérigazgató szerint a fő ludasok ebben a közös képviselők, házkezelők, akik nyakló nélkül szórják a sót, a sós latyakot pedig a fák tövébe tolják.

A fákat közbeszerzési eljárás keretében szerzik be, a pályázat még decemberben lezárul. A nagy faültetést két részletben hajtják majd végre, tavasszal, lombfakadás előtt, és késő ősszel - írja a Népszabadság.