Orbán támogatása miatt bírálnak egy bírót

Vágólapra másolva!
Politikai tevékenység miatt bírálnak kollégái egy kecskeméti bírót. Boda Ilona ugyanis a Fidesz december 2-i kecskeméti kapmányrendezvényén kiült a tribünre Orbán Viktor mögé, aki beszédet mondott az Árpád-városi sportcsarnokban - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A kecskeméti Bács-Kiskun Megyei Bíróság munkatársai szerint a bírók jogállásáról szóló törvény kimondja, hogy bíró nem lehet politikai párt tagja, és nem folytathat politikai tevékenységet. Szerintük Boda Ilona politikai tevékenységet folytatott azzal, hogy több ezer ember előtt Orbán Viktor mögé ült a színpadra, és ezt ki kellene vizsgálni. Ugyan az nem egyértelmű, hogy ez vajon törvénysértésnek minősül-e, ám a pártelnököt nyíltan támogatók között helyet foglalva azt sugallta, hogy nem pártatlan, amivel - kritikusai szerint - rossz fényt vetett a bíróságra - írja a Népszabadság.

Boda Ilona, aki 1998-ban a Kisgazdapárt országos listájáról került a parlamentbe, és jelenleg a Bács-Kiskun Megyei Bíróság egyik bírája, nem kívánt nyilatkozni a lapnak az üggyel kapcsolatban.

Bodóczky László, a Bács-Kiskun Megyei Bíróság elnöke a Népszabadságtól értesült először az ügyről. Mint azonban elmondta, a fentiek kimerítik a politikai szerepvállalás tényét, ám mielőtt véleményt nyilvánít, először az ügy összes körülményéről tájékozódnia kell.