Kiraboltak egy takarékszövetkezetet Szolnokon

Vágólapra másolva!
Fegyveres támadók kiraboltak egy szolnoki takarékszövetkezetet. A rendőrség két fiatalt keres, akik gyalogosan menekültek a fiókból, miután kiürítették a pénztárat. A rablás közben személyi sérülés nem történt. A rendőrség jelenleg is vizsgálja a helyszínt.
Vágólapra másolva!

Fegyveres támadók kiraboltak egy takarékszövetketi fiókot péntek délelőtt Szolnok belvárosában; a rendőrség két fiatal keres - tájékoztatott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.

Kovács Ágnes rendőr zászlós az ügy részleteiről elmondta, hogy az elkövetők arcukat sapkával és sállal eltakarva, fegyvernek látszó tárggyal a kezükben léptek be a helyiségbe, majd hangosan közölték: bankrablás!

A négy női alkalmazottat felszólították, hogy feküdjenek le a földre, ezt követően a pulton átugorva a pénztárból kivették az ott lévő pénzt és gyalogosan távoztak - tette hozzá a sajtóreferens.

A rablás közben lövés nem dördült, személyi sérülés nem történt, a négy dolgozót azonban sokkolták a történtek - jegyezte meg a zászlós. A nyomozók jelenleg is vizsgálják helyszínt, és a rendőrség a környék átfésülése mellett a Szolnokról kivezető utakon is ellenőrzi a gépkocsikat - mondta Kovács Ágnes.