Medián: Orbán népszerűbb, Gyurcsány jobb kormányfő

Vágólapra másolva!
A népszavazási kampány nem befolyásolta érdemben a pártok támogatottságát, bár a kampány második fele már elsősorban az MSZP-szavazókat mobilizálta - derül ki a Medián decemberi felméréséből. A Fidesz elnöke, Orbán Viktor a népszerűbb, ám Gyurcsány Ferencet ennek ellenére egy kicsivel többen tartják alkalmasabbnak a miniszterelnöki posztra.
Vágólapra másolva!

A népszavazási kampány időszaka egy szempontból hozott változást a pártok közötti erőviszonyokban: az előző hónapban a Fidesz-szavazók részvételi hajlandósága lényegesen meghaladta az MSZP híveiét, decemberben azonban már nem volt különbség a két nagy szavazótábor aktivitási szintje között - áll a Medián felmérésében. Ezek a változások minden bizonnyal a népszavazási kampány dinamikájával függenek össze - állapította meg a közvélemény-kutató cég. A népszavazási kérdésekben november elején még csak a Fidesz álláspontja lehetett egyértelmű a közvélemény számára, így az ellenzéki párt szavazói a többieknél jóval aktívabbak mutatkoztak a népszavazás és egy "most vasárnapi" parlamenti választás tekintetében is. December elejére viszont az MSZP álláspontja is egyértelművé vált, és ennek hatására a szocialista tábor aktivitási szintje beérte a fideszesekét - írja a Medián.

Mediánhttp://www.median.hu

A két nagy párt szavazótáborának nagysága azonban érdemben nem változott Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké választása óta és a részvételi szándékok kiegyenlítődése után a pártok támogatottsága az októberihez nagyon hasonlóan alakult. A választani tudó "biztos" szavazók körében a Fidesz 8 százalékkal vezet az MSZP előtt, míg az SZDSZ 5, az MDF pedig 2 százalékon áll a Medián felmérése szerint.

A kisebbik ellenzéki párt támogatottsága sikeres EP-választási szereplése és elnöke kiugró népszerűsége ellenére sem lépett túl az elmúlt hónapokban a 2-3 százalékos szinten. Az MDF belső válsága azonban jelentősen megtépázta Dávid Ibolya tekintélyét is: bár továbbra is ő a legnépszerűbb pártpolitikus, két hónap alatt tíz százalékkal csökkent azoknak az aránya, akik szívesen látnák "fontos politikai szerepben". Novemberben a vezető politikusok közül egyedül az MSZP-elnökké választott Hiller István népszerűsége nőtt, decemberre azonban ez is visszaesett a korábbi szintre.

Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor népszerűsége nem változott statisztikailag számottevő mértékben. Továbbra is a Fidesz elnöke a népszerűbb, ám Gyurcsányt ennek ellenére egy kicsivel többen tartják alkalmasabbnak a miniszterelnöki posztra. Annak ellenére is, hogy az újabb kampányidőszakban 3 százalékkal csökkent azoknak az aránya, akik szerint az "országban általában véve jó irányba mennek a dolgok".