Az erdélyi kopó ősei a honfoglaló magyarokat kísérő, és a Kárpát medencében már honos kopófajtákból alakultak ki. Olyan hajtókutya, mely önállóan dolgozik, nem használják falkavadászatokon, legfeljebb csak 2-3 fős összeszokott "füzérekben". A kopók megkülönböztetett szerepét jelzi, hogy ábrázolásuk a ló, a turul, a szarvas és a medve mellett már a XIV. századi Képes Krónikák miniatúráin is megjelenik. Kopókat leginkább a középkorban használtak, amikor a főúri udvarok kedvelt vadászkutyája volt. A nemesek szerették a kopós vadászatot, és ezért a majorokban, uradalmi birtokokon és a királyi udvarokban igen magas fokon űzték a kopók tenyésztését. Mátyás királynak, a Rákóczi és Zrínyi családnak mindig voltak kopóik. Különösen nagy becsben tartották az ún. fekete magyar kopót kiváló szaglása és bátorsága miatt. A falkában tartott kutyák a régi udvarházak reprezentatív tartozékai voltak, egy-egy kiváló kopóért akár egy jó csikót is megadtak.

Forrás: Kutya

A kopózás egykori formájában ma már nem művelhető, ahogy agarászni is csak igen körülhatárolt jogi keretek között lehet. Az erdélyi kopó - a magyar agár és a drótszőrű magyar vizsla társaságában - a legveszélyeztetettebb helyzetben lévő magyar fajta.

Kialakulási történetéből adódóan, önállóságra hajlamos, rendkívül intelligens, jó tájékozódó képességű, kiváló szaglású fajta. Egy igazi erdélyi kopó nem agresszív, de nem is gyáva, hanem kiegyensúlyozott idegrendszerű, nemes jószág. Külleme jól tükrözi, milyen feladatra használták évszázadok óta.

Kitartó, futásra képes atlétikus felépítés jellemzi, bőre soha nem lebernyeges, csontozata szilárd, nem vékony. A hosszúlábú változat marmagassága 55-65 cm, a rövidlábúé 45-50 cm. A hosszúlábú alapszíne fekete, nem túl sötét cserszínű jegyekkel a szemboltíven, a fangon és a végtagokon, mely határozottan elkülönül a feketétől. Fehér jelzés lehet az orron, mely homlokcsíkban folytatódhat, továbbá a nyakon gallér formájában és a farkvégen. A testfelület 1/5 részénél több fehér szín nem kívánatos. A rövidlábú változat alapszíne zsemlesárga, fehér jegyek a hosszúlábú kopóval azonos testrészeken fordulhatnak elő.

Forrás: Kutya

Az erdélyi kopó összhatásában rusztikus, mégis nemességet, harmóniát sugárzó, gyönyörű kopófajta. Rövid szőre miatt lakásban is tartható, szőrét nyírni, trimmelni nem kell, ezért gondozása egyszerű, tartása olcsó. Nem szabad azonban lebecsülni az erdélyi kopó veleszületett vadászszenvedélyét. Mozgásigényét nem csak hosszú sétákkal, hanem rengeteg foglalkozással és sok-sok játékkal kell kielégíteni. Aki városi kedvencként tart erdélyi kopót, az is kipróbálhatja a vaddisznós gyakorlókertekben, hogyan reagál kutyája a vadra, és megfelelő előképzettség esetén hivatalos vaddisznó hajtóvadászatokon is részt vehet vele, vagy nehezített vércsapa-versenyen is kipróbálhatja kopója rátermettségét.

Az erdélyi kopó meghálálja a sok türelmet, a következetes nevelést és a gazda sportos életvitelét. Remek társsá válik, ha megértjük alapvető tulajdonságait.