Vágólapra másolva!
Hende Csaba, az MDF-ből korábban kilépett, jelenleg független képviselő csatlakozni kíván a Fidesz-frakcióhoz. A pártelnök támogatta Hende felvételét, a frakció nyílt szavazással dönt a kérdésben.
Vágólapra másolva!

Áder János, a Fidesz farkcióvezetője a hétfői frakcióülésen elmondta: Hende Csaba korábbi MDF-es, jelenleg független képviselő írásban jelezte, hogy csatlakozni kíván a Fidesz-frakcióhoz. A javaslattételi jog a párt országos listavezetőjét, Orbán Viktort illeti, aki támogatta a felvételt. A kérdésben nyílt szavazással dönt a frakció. Áder János emlékeztetett arra, hogy december 23-án jár le a féléves moratórium, amit az MDF-ből kilépett képviselőnek függetlenként kellett eltöltenie.

Hende Csaba 2004. június 23-án lépett ki az MDF-ből és a párt országgyűlési képviselőcsoportjából is. Döntésének okát az "MDF politikai irányvételének elbizonytalanodásában és a párton belül kialakult viszonyokban" jelölte meg. A 2002-es országgyűlési választások óta, párttisztségeiről lemondva, Orbán Viktor felkérésére a polgári körök koordinátoraként dolgozik. A képviselő júliusban közölte, hogy az év végétől várhatóan a Fidesz parlamenti frakciójában tevékenykedik majd, és már belépett az ellenzéki párt szombathelyi csoportjába. Hende Csaba akkor azt mondta: "nem olyan szándékkal léptem be, hogy tisztséget gyűjtsek, munkára számítok és sikeres együttműködésre".

A politikus 1988 novemberében lépett be az MDF-be. A szombathelyi szervezet elnökeként a Vas megyei és az országos választmány tagjaként, a párt országos etikai biztosaként, az országos elnökség tagjaként, az MDF alelnökeként, majd általános alelnökeként tevékenykedett. Az Antall- és Boross-kormány idején a Honvédelmi Minisztérium parlamenti titkára, jogi főosztályvezetője, majd kabinettitkára volt. Az Orbán-kormányban az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkáraként dolgozott.