A többség szerint nem politizálhatnának a papok

2004.12.21. 7:28

A lakosság többsége szerint elfogadhatatlan, hogy az egyházak valamelyik párt támogatására buzdítsák híveiket, illetve az is, hogy állást foglaljanak általános politikai kérdésekben - derül ki a Medián felméréséből, melyet a Népszabadság közöl. A többség szerint ugyanakkor az egyházaknak helyük van az oktatás, az egészségügy és a kultúra területén.

A Medián december elején készített felmérésében a MeH megbízásából az egyházak társadalmi szerepének és lehetséges politikai szerepvállalásának társadalmi megítélését vizsgálta. A kutatás adatai szerint minden tizedik állampolgár véli úgy, hogy az egyházaknak ma Magyarországon túl kicsi a társadalmi szerepe, a többség (52 százalék) szerint megfelelő, és egynegyednyi azoknak az aránya, akik szerint az egyházak társadalmi szerepe túl nagy - derül ki a kutatásból, melyet a Népszabadság közöl.

Az egyházak által vállalható lehetséges társadalmi szerepek közül a leginkább elfogadott az oktatásban, az egészségügyben és a kultúrában kifejtett tevékenység - a lakosság fele helyesnek tartaná, ha az egyházak ezeken a területeken a mostaninál nagyobb szerephez jutnának. Nem ez a helyzet a gazdasággal és a politikával: 85 százalék helytelenítené, ha az egyházak a gazdaságban, és 89 százalék, ha a politikában jutnának nagyobb szerephez.

A lakosság döntő többsége szerint elfogadhatatlan az, hogy az egyházak valamelyik párt támogatására buzdítsák híveiket, hogy papok vagy lelkészek politikai pártok tagjai legyenek és az is, hogy az egyházak állást foglaljanak általános politikai kérdésekben. Az egyházak a közvélemény szerint legfeljebb akkor avatkozhatnának be a politikába, ha őket közvetlenül érintő kérdésekről van szó.

KAPCSOLÓDÓ CIKK