Vesztegetéssel vádolnak pénzügyőröket

Vágólapra másolva!
Nyolcvanhárom pénzügyőrt és szállítási vállalkozót vádoltak meg vesztegetéssel, akik a gyanú szerint 100 millió forint értékű édesség Szlovákiából Magyarországra csempészésében vettek részt.
Vágólapra másolva!

Vesztegetéssel és kenőpénz átadásával vádolt meg 83 pénzügyőrt és szállítási vállalkozót az ügyészség Borsod megyében. A pénzügyőröket azzal gyanúsítják, hogy kenőpénzért engedtek át szállítmányokat a határon - közölte a megyei főügyész hétfőn.

Boholy Zoltán elmondta: két évvel ezelőtt mintegy 200 tonna, 100 millió forintot meghaladó értékű édesség és cukor Magyarországra csempészéséhez járultak hozzá pénzügyőrök a tornyosnémeti határátkelőhelyen. A Szlovákiából Magyarországra szállított édességet kenőpénz ellenében fiktív módon tranzitáruként tüntették fel a vádlottak, ráadásul az okmányokon kevesebbet regisztráltak a valóságosnál. A magyar-román határon lévő csengersimai átkelőn pedig az ottani vámosok igazolást adtak ki, miszerint az áru elhagyta az országot, valójában azonban Magyarországon értékesítették.

A főügyész hozzátette: jelenleg valamennyi vádlott szabadlábon van. A megvádolt pénzügyőrök többsége már nem dolgozik a testületnél, mivel megszűnt a munkahelyük a magyar-szlovák határon az uniós csatlakozás miatt.