Ismét eredménytelennek nyilvánították a népszavazást

Vágólapra másolva!
Az Országos Választási Bizottság (OVB) kedden ismét eredménytelennek nyilvánította a december 5-ei népszavazást, miután ellenőrizte a szavazóköri jegyzőkönyveket. Az Országos Választási Iroda vezetője szerint összesen 219 szavazókörben módosultak a számok, azonban ez a végeredményt nem befolyásolja. Az MVSZ alelnöke ugyanakkor közölte: mindenképpen újra jogorvoslatot kérnek.
Vágólapra másolva!

Ismét eredménytelennek állapította meg a december 5-ei népszavázás eredményét keddi ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB). Az ellenőrzések csak minimális eltérést mutattak a voksok korábbi megszámolásához képest.

Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda az OVB ülésén elmondta: a jegyzőkönyvekből az derül ki, hogy a vitatott 1154 szavazókörből 105-ben vélhetően nem számolták újra a szavazatokat. Megjegyezte ugyanakkor, hogy ez jelentheti azt is, hogy egyszer megszámolták, de többször nem, míg máshol többször is újraszámolták a voksokat.

935 szavazókörben nem módosult az eredmény, míg 219 szavazókörben eltérést találtak. A kórházprivatizációs kérdésben így 85-tel csökkent az igenek és 62-vel nőtt a nemek száma. A végeredmény azonban így is csak egyszázad százalékkal változott: 65,02-ről 65,01 százalékra csökkent az igenek száma és 34,98-ról 34,99 százalékra nőtt a nemek száma. A kettős állampolgárság kérdésében 128-cal nőtt az igenek száma, és 158-cal csökkent a nemek száma. A végeredményt azonban ez Rytkó szerint nem befolyásolja, így maradt az 51,57 százalékos igen és a 48,43 százalék nem. A végeredményt azonban az OVB-nek kell megállapítania.

Az OVB-tagok a jegyzőkönyvek ellenőrzése előtt hosszasan vitatkoztak, mert a Magyarok Világszövetségének képviselője felvetette, hogy az összes kifogásolt jegyzőkönyvet nézzék át. A korábbi gyakorlat az volt, hogy az OVB szúrópróbaszerűen ellenőrzi a jegyzőkönyveket. Gaudi-Nagy Tamás azt is kifogásolta, hogy az MVSZ nem kaphatta meg az összes jegyzőkönyvet, csak azokat, amelyik szavazókörben MVSZ-tag is volt a szavazatszámláló bizottságban.

Az egyik OVB-tag javaslatára végül úgy döntöttek: először azt a 20 szavazóköri jegyzőkönyvet ellenőrzik, amelyhez egy magánszemélytől konkrét írásos észrevétel érkezett. Ezt követően kezdték tételesen ellenőrizni azt a 219 jegyzőkönyvet, ahol az eredmény eltérést mutatott a korábbihoz képest. Ez órákat vett igénybe, ráadásul az MVSZ által delegált tag kilátásba helyezte, hogy újabb jegyzőkönyvek ellenőrzését kéri.

Az ülésen megjelent az MVSZ tiszteletbeli elnöke és kampányigazgatója is. Herpai Sándor kampányigazgató az [origo]-nak azt mondta: bármilyen eredményt is állapít meg az OVB, mindenképpen jogorvoslatot kérnek. Közölte: nem tartják elfogadhatónak, hogy nem minden szavazókörben számolták újra a szavazatokat, és úgy vélte: láthatóan az az OVB célja, hogy mielőbb megállapítsa az eredményt, és nem az, hogy teljes körűen ellenőrizze a jegyzőkönyveket. Ficzere Lajos, az OVB elnöke az ülésen ugyanakkor azzal érvelt, hogy a Legfelsőbb Bíróság (LB) csupán azt mondta ki, hogy ellenőrizni kell a szavazóköri jegyzőkönyvek adatait, de azt nem írta elő, hogy újra kellene számolni a szavazatokat.

Az LB 2004. december 14-én semmisítette meg a népszavazás eredményét az MVSZ és egy magánszemély kifogásának helyt adva. Az MVSZ azt állította, hogy tudomása szerint több szavazókörben felcserélték az igenek és a nemek számát a jegyzőkönyveken.