Szociális taxi indulhat Dombóváron

Vágólapra másolva!
Jelképes díjért szállítaná egy szociális taxival a rászorulókat a dombóvári önkormányzat. Az idősebbek és mozgássérültek kórházba, orvosi rendelőbe vagy gyógyszertárba járhatnának az önkormányzati taxival.
Vágólapra másolva!

Szabó Loránd, Dombóvár polgármestere elmondta, hogy a városban kísérleti jelleggel szociális taxit üzemeltetnének a tervek szerint. A szolgáltatást jelképes díjért az idősebbek, a szociálisan rászorulók és a mozgássérültek használhatnák. A polgármester szerint az autó ahhoz nyújtana segítséget, hogy a rászorulók könnyebben eljuthassanak kórházba, orvosi rendelőbe, gyógyszertárba vagy például temetőbe.

A városi családsegítő központ korábban a szociális minisztériumtól nyert mintegy ötmillió forintos támogatást a célra, ezt egészíti ki közel 2,5 millóval az önkormányzat. Ebből egy hétszemélyes egyterű autót vesznek, amelyet átalakítanak, hogy mozgássérülteket is lehessen szállítani.

A taxiszolgáltatás működtetésébe a helyi busztársaság, a Gemenc Volán is besegít: a Volán telephelyéről indul majd a taxi, és a társaság telefonszámát kell hívni, ha valaki szociális taxit akar rendelni.

Szabó Loránd hozzátette, hogy a január végi képviselő-testületi ülésen tárgyalják az ügy részleteit, többek között azt, hogy pontosan mekkora összegért lehet igénybe venni a taxit. A szociális taxi a jelenlegi tervek szerint márciustól szállíthat utasokat, de csak Dombóváron.