Megalakították a Határon Túli Magyar Szervezetek Fórumát

Vágólapra másolva!
Az anyaországon kívül tevékenykedő magyar politikai szervezeteket tömörítő fórum megalakításáról döntöttek csütörtökön szabadkai tanácskozásukon a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) határon túli tagszervezeteinek vezetői.
Vágólapra másolva!

A szabadkai "kis Máért" résztvevői késő éjszakába nyúló, zárt ajtók mögött tartott tanácskozásukon konszenzussal hoztak döntést a Határon Túli Magyar Szervezetek Fóruma (HTMSZF) nevű szervezet megalapításáról, amely a szabadkai értekezletre meghívott szervezetekből jön létre.

A HTMSZF évente kétszer fog ülésezni, a Kárpát-medencei magyar politikai szervezetek képviselői szavazati joggal fognak rendelkezni benne, az anyaországgal nem határos nyugat-európai, illetve tengeren túli magyar szervezetek képviselői megfigyelői státust kapnak. A szervezet összejövetelein az anyaországon kívül élő magyar közösségek, illetve a magyar nemzet egészének közös ügyeit, a létfontosságú nemzetstratégiai kérdéseket fogják megvitatni.

Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke korábban úgy nyilatkozott, hogy a szóban forgó szervezet nem konkurenciája lesz a Máért-nek, és nem is helyettesítheti a Máért-et, s azt a célt szolgálja, hogy a határon túli magyarok "saját sorskérdéseikről magyarországi gyámkodás nélkül foglaljanak állást".

A távirati iroda úgy tudja, hogy a találkozó résztvevői között ugyancsak konszenzus alakult ki a szabadkai fórum zárónyilatkozatáról, amelyet azonban csak pénteken, a kétnapos tanácskozás végén hoznak nyilvánosságra.

A csütörtöki tanácskozáson érdemben nem volt szó Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök bejelentésérői, miszerint a magyar kormánya a nemzeti vízum bevezetésével, az idegenrendészetre és bevándorlásra vonatkozó szabályok áttekintésével könnyítené a hátáron túli magyarok helyzetét. A hírügynökség által megkérdezett politikai vezetők azonban kevesellték és fenntartásokkal fogadták a javaslatokat. Egyértelműen arra az álláspontra helyezkedtek, hogy kitartanak a határon túli magyarok magyar állampolgárságával kapcsolatos igényük mellett.

A VMSZ által szervezett szabadkai értekezlet péntek reggel folytatódik zárt ajtók mögött, és a délutáni órákban ér véget sajtótájékoztatóval, illetve a közös nyilatkozat közzétételével.