Távozik posztjáról a vezérkari főnök

2005.01.06. 20:21

Felmentését kérte csütörtökön Szenes Zoltán, a honvédség vezérkari főnöke. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter a hadsereg irányítása körül kialakult koncepcionális eltéréssel indokolta a vezérkari főnök távozását. A honvédelmi miniszter egyelőre nem nevezte meg Szenes utódját.

A hadsereg vezetése kapcsán kialakult koncepcionális eltérés miatt felmentését kérte Szenes Zoltán altábornagy, a honvédség vezérkari főnöke csütörtökön Juhász Ferenc honvédelmi minisztertől. A miniszter tudomásul vette a vezérkari főnök elhatározását, és február 1-jei hatállyal kezdeményezte Szenes Zoltán felmentését és nyugállományba helyezését.

A miniszter elmondta: a haderőreform az önkéntes haderő kialakításával és a honvédelmi törvény kétharmados szavazataránnyal történt megváltoztatásával olyan pontjához érkezett, amikor már nem halogatható a hadsereg vezetési rendjének átalakítása, a civil kontroll további erősítése.

Közölte: a tárca kezdeményezte a honvédelmi törvény végrehajtását szabályozó kormányrendelet megváltoztatását, ám a vezérkari főnök nem értett egyet a Magyar Honvédség felső szintű irányítási és vezetési rendjének javasolt megváltoztatásával.

"Az elmúlt időszakban kiderült, hogy a két legfontosabb vezető szervezet, a minisztérium és a vezérkar évekkel ezelőtt jóváhagyott egybeolvasztása, integrációja teljes körűen nem fejeződött be, továbbra is gyakori a szervezetekben a párhuzamosság, ami hátráltatja a Honvédelmi Minisztérium hatékony működését" - mondta Juhász Ferenc.

Juhász szerint a haderőreform végrehajtása a szaktárca vezetésének legfontosabb feladata, így a vezérkari főnökkel együtt úgy ítélték meg, hogy elhúzódó vita helyett az a legjobb, ha elfogadja a lemondást - közölte Juhász. A honvédelmi miniszter egyelőre nem nevezte meg Szenes utódját.

A honvédelmi miniszter a Magyar Televízió Este című hírműsorában azt is elmondta: nem kettejük között volt konfliktus, "bár én döntöttem, és én mondtam ki a végső szót". A miniszter szerint a honvédelmi törvényben meghatározott feladat-, hatás- és jogkörök gyakorlásában volt nézeteltérés.

Mint mondta: "Az volt a kérdés, hogy a minisztériumban ki lesz a második, illetve a harmadik számú vezető. A törvény a közigazgatási államtitkárt teszi második számú vezetőnek, ugyanakkor a vezérkari főnök úr a katonai, szakmai okokra hivatkozva több jogkört szeretett volna." Mivel integrált szervezetekről van szó, egyre inkább a közigazgatási államtitkár feladata bővül, funkciója erősödik - tette hozzá.

Szenes Zoltán altábornagy közölte, hogy a véleménykülönbség ellenére a haderő átalakítása, a haderőreform jó úton halad. Az idei évben megvalósul a Magyar Honvédség teljes integrációja a NATO dél-európai parancsnokságába. Hozzátette, hogy az önkéntes haderő kialakítását a későbbiekben is támogatni szeretné tapasztalatai átadásával. "Erre a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem katedrájáról lesz is módom" - mondta Szenes Zoltán.

Juhász Ferenc kijelentette: február 1-ig ki szeretnék nevezni az új vezérkari főnököt. Ismertetése szerint a következő napokban konzultálni fog vezető tábornokokkal, majd alternatív javaslatokat tesz a miniszterelnöknek, "és ez alapján fogunk dönteni".

"Elegáns dolognak tekintem, hogy ha két együttműködésre kötelezett vezető egy rendszer átalakítására vonatkozó kérdésben nem tud megállapodni, akkor nem alakul ki állóháború, hanem valamelyik kettőjük közül felajánlja távozását" - mondta a miniszterelnök pénteken a vezérkari főnök távozásáról. "Minden rendszer, így a magyar haderő átalakítása is sok konfliktussal járó, bonyolult, összetett folyamat" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc. "Bátor és tisztességes magatartás, hogy bár ő másként gondolja a haderőreform folytatását, hagyja a minisztert tovább vinni az egyébként sikeres folyamatot" - tette hozzá a kormányfő.

KAPCSOLÓDÓ CIKK