Törvényt módosítanának lehallgatási ügyekben

Vágólapra másolva!
Törvénymódosítást kezdeményeznek a titkosszolgálatok, hogy a jövőben a más ügyekhez készített lehallgatási jegyzőkönyveket is használhassák - írja a Népszabadság. Az utóbbi időben több jelentős ügyben is törölte az ügyészség azokat a bizonyítékokat, melyeket más ügyek felderítése során szereztek be.
Vágólapra másolva!

Törvénymódosítást kezdeményeznek a titkosszolgálatok, hogy ne kelljen kiemelniük a bizonyítékok közül a bíróságoknak azokat a telefonlehallgatási jegyzőkönyveket, amelyeket más bűncselekmény felderítésére kiadott engedély alapján készítettek. Az elmúlt hónapokban ugyanis több bűnügyben törölték az ügyészség, illetve az eljáró bíróságok a bizonyítékok közül azokat a telefonlehallgatási jegyzőkönyveket, melyeket más ügyekben készítettek.

Emiatt nem használhatták fel a rendelkezésre álló lehallgatási jegyzőkönyveket a Kulcsár Attilával kapcsolatot tartó Bácskai János tábornok ügyében, a Fővárosi Földhivatal vezetője ellen (akivel szemben később bűncselekmény hiányában meg is szüntették a nyomozást). Szerdán a Molnár Csaba alezredes ellen vesztegetés és más bűncselekmények vádjával indított büntetőperben törölte a bíró a lehallgatási jegyzőkönyveket a bizonyítékok sorából, mivel azokat a nemzetgazdaságot veszélyeztető bűncselekmények felderítésére szóló engedély alapján készítették - írja a Népszabadság.