Megszűnik februárban Budapesten a szombati fizetőparkolás. A főváros vezetője által összehívott polgármesteri találkozón viszont elvetették azt a javaslatot, hogy a forrásmegosztásról a főpolgármester helyett a belügyminiszter döntsön. 

A Demszky Gábor által összehívott idei első polgármesteri értekezleten a szombati fizetőparkolás megszüntetését egyhangúlag támogatták a jelenlévők, akiknek a fele polgármester volt.

Demszky Gábor a találkozót követően újságíróknak elmondta: a polgármesterekkel egyetértettek abban, hogy mielőbb, még tavasszal meg kell teremteni az egységes parkolási rendszer alapjait. Ennek kulcseleme, hogy a fizetőparkolás alapvetően forgalomszervezési kérdés és nem bevétel-növelési lehetőség.

A főpolgármester közölte, hogy Vajda Pál (MSZP) gondozásában már másfél éve elkészült a parkolási rendszer koncepciója. A Főmterv Rt. által kidolgozott javaslatot azonban "sajnos a koalíciós partner, a szocialista párt nem engedte a közgyűlés elé terjeszteni". Demszky Gábor kijelentette: amíg ő a főpolgármester, addig  szó sem lehet arról a szakértői javaslatról, hogy Budapest egész területén fizetőparkolási rendszer legyen.

 

A forrásmegosztási törvény módosítása kapcsán kiderült az is, hogy a főváros és a kerületek közötti rövidesen közös munkacsoport jön létre, amelynek a rendezési javaslatát úgy terjesztik a parlament elé, hogy jövőre már hatályba léphessenek a változtatások. Az ülésen elvetették a kerületek a forrásmegosztási módosításra készített fővárosi koncepciót, amelynek egyik pontjaként a jövőben a főváros helyett a belügyminiszter véglegesítette volna évente az elosztást.

A törvénymódosítás kapcsán Demszky Gábor rámutatott: az jó dolog, hogy már van egy ilyen törvény, ez azonban éppúgy hibás, mint az elosztáshoz szükség alapadatok. Hozzátette: céljuk a rugalmas szabályozás, amely a hibák javítására év közben lehetőséget biztosít. Megjegyezte, hogy jónak tartja azt a tavaly novemberi döntését, amellyel a forrásmegosztással kapcsolatos egyeztetést Tiba Zsolt főjegyzőre bízta, mivel így politikamentessé tehették az egyeztetést.

Molnár Gyula, a XI. kerület polgármestere, az MSZP budapesti elnöke elmondta, hogy a főváros által készített forrásmegosztási koncepciót elvetették. Ez ugyanis "nem volt más, mint a főváros ötlete, ami nem tükrözi a kerületek véleményét". Elfogadásával pedig rosszabb irányba mozdult volna el a forrásmegosztási vita rendezése. Megjegyezte: fontos dolognak tartja, hogy beszéltek a problémákról, amelyeknek rendezésében egységes a szándékuk.

A politikus hozzátette, hogy a rövid távú törvénymódosítás még tavasszal megtörténhet, mivel a parlamentben lévő polgármester-társaival együtt ezt szorgalmazni fogja. A komplexebb változatás pedig év végéig hatályba lépett.

Derce Tamás, Újpest polgármestere elmondta: "aljas, inkorrekt és becstelen" módosításokat tartalmazott a főváros javaslata. Egyebek közt azt, hogy a kerületekkel már nem is egyeztetnének a jövőben, hanem a belügyminiszter rendeletben döntene az elosztásról. A posztját 15 éve betöltő független városvezető közölte: a főváros által javasolt módosításokkal "tipikusan visszatérne a tanácsrendszer".