Vágólapra másolva!
A kormány tavasszal dönti el, hová épüljön az eredetileg a Zengő csúcsára tervezett NATO-lokátor. A helyi civilek készek megütközni a honvédséggel, ha a kormány a Zengő mellett dönt. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter emlékeztetett, hogy egy szakértői bizottság katonai szempontból csak a Zengőt tartotta alkalmasnak, környezetvédelmi szempontból viszont talált jobb megoldást is.
Vágólapra másolva!
Fotó:MTI
Gyanús V-k jelentek meg a Zengő fáin

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter azt mondta, hogy a kormány még idén tavasszal eldönti, hogy hová épüljön a NATO-nak évekkel ezelőtt megígért légvédelmi lokátor. Eredetileg a Zengő csúcsára tervezték felépíteni a radartornyot, azonban tavaly februárban helyi civilek és környezetvédő csoportok megakadályozták az építkezés megkezdését. Azóta a kormány leállította az építkezést, és felkért egy szakértő bizottságot, hogy válasszanak megfelelő helyszínt. Tavaly decemberben a bizottság befejezte munkáját, de nem javasoltak egy helyet sem, csupán előnyöket és hátrányokat soroltak fel.

"A Zengő-bizottság jelentése szerint katonai értelemben az egyedüli jó megoldás a Zengő. Más érdekek viszont másfelé tolják ezt a döntést." - mondta Juhász csütörtökön. A miniszter a környezetvédelmi és a katonai érdekek összeegyeztetéséről a következőt mondta még: "Valamelyiknek a rovására dönthetünk majd csak. Az ehhez szükséges elszántsággal a kormány rendelkezik, és hamarosan meghozza a döntést, amely mindenféleképpen biztosítani fogja - bármilyen megoldás szülessen is - az ország légterének ellenőrzési lehetőségét." Valószínű, hogy ha nem a Zengőre épül a radar, akkor több tornyot kell építeni, mert máshonnan nem lehet lefedni a teljes dél-dunántúli égboltot. A Honvédelmi Minisztérium korábban azt állította, hogy a NATO csak akkor ad 23 milliárd forintot az építkezésre, ha az a Zengőre épül, egyébként a magyar költségvetésnek kell állnia a beruházást. A költségekről Juhász csütörtökön ezt mondta: "Itt milliárdokról van szó, az adófizetők pénzéről, és ebben illő körültekintően eljárni".

Az építkezést ellenző helyi civil és környezetvédelmi szervezetek levelet írtak a héten a NATO főtitkárának, hogy megtudják, igazat mondott-e a Honvédelmi Minisztérium arról, hogy a NATO csak a Zengőre épülő lokátor után fizet. Juhász Ferenc viszont nem akarja a NATO-t bevonni a vitába: "Nem kívánjuk a NATO-partnerek egyikét sem, és különösen a NATO egészét ebbe a vitába bevonni" - mondta csütörtökön.

A helyi civilek szerdai sajtótájékoztatójukon azt ígérték, hogy ha elkezdődne a Zengőn az építkezés, akkor ismét a hegyre vonulnak. "Akkor ütközet lesz" - fogalmazott egyik aktivistájuk. A helyiek szerint több jel is utal arra, hogy a kormány a Zengő mellett fog dönteni: állítólag a Honvédelmi Minisztérium egyik embere megpróbált helyi befolyásos embereket meggyőzni, hogy támogassák a beruházát. Az aktivisták arról panaszkodtak, hogy a hangoskodókkal szemben rendkívüli Apeh ellenőrzések indultak, bár az összefüggést nem tudják bizonyítani. A helyiek a közelmúltban észrevették, hogy az építkezés tervezett helyén több fa törzsére V betűt festetettek, és szerintük ezzel a kivágásra ítélt fákat jelölték ki. A Honvédelmi Minisztérium mindezeket a vádakat határozottan visszautasította. A minisztérium kommunikációs főigazgatója szerint addig nem tesz semmit a tárca, amíg nem születik meg a kormány döntése a lokátor helyéről.

A Zengőn szerdán ismeretlenek megrongáltak 23, a tervezett építkezés területén lévő fát. A növényekbe betonvasakat fúrtak. A vasak miatt nehezebb lesz a fákat kivágni, viszont a beerőltetett rudak miatt tíz éven belül elkorhadnak a megtámadott növények. A terület vagyonkezelője a Honvédelmi Minisztérium, amely feljelentést tett a rongálás miatt. A helyiek és a Greenpeace aktivistái úgy gondolják, hogy a farongálás lokátor-párti provokáció volt.