Fantomok és megvásárolt romák a vasi MSZP-ben

2005.01.14. 15:03

Fantomszervezetek a kis falvakban, pénzért párttaggá lett cigányok, megerőszakolt fiatal szocialista: ezek a vádak két év alatt gyűltek össze a Vas megyei MSZP-szervezettel kapcsolatban. Tóth Csaba megyei elnököt pénteken magánokirat-hamisítással gyanúsította meg a rendőrség. A párt etikai bizottsága  idén januárban újra vizsgálni kezdte a helyi perpatvart, bár ősszel már a megyei elnök mellé állt a testület.

A Vas megyei MSZP körül két éve gyűlnek a botrányok. Tóth Csaba megyei elnök szerint őt fúrja a szombathelyi polgármester és köre, csupán emiatt terjed a megyei pártszervezet rossz híre. Tóth ellenfelei szerint a megyében fantomszervezetek alakultak, hogy így biztosítsa előretörését a parlament felé egy bizonyos társaság. Tóthot magánokirat-hamisítással gyanúsítja péntek óta a Zala megyei rendőrség.

Fotó:MTI
Zuschlag János

Tóthot a Fiatal Baloldal taglétszámának növekedésével kapcsolatos ügyben gyanúsítják. 2004-ben több új Fiatal Baloldal alapszervezet alakult a megyében, gyanús körülmények között. Kiderült, hogy az új szervezetek jegyzőkönyvei mind egy kaptafára készültek: mindenütt tizenegy ember volt az alapító, a szövegek is megegyezték, de még az alakuló ülések címei is, annak ellenére, hogy több településen a megadott utca nem is létezik. Az ügyben Tóth Csabát azzal gyanúsítják, hogy okirat-hamisításban segédkezett, amikor aláírásával hitelesítette a gyanús jegyzőkönyveket. Ugyanezért nyomoz a rendőrség Zuschlag János volt MSZP-s országgyűlési képviselő ellen, aki még a Fiatal Baloldal alelnökeként írta alá a jegyzőkönyveket. Szintén a hitelesítők között lehetett Táncsics Péter, a Vas megyei MSZP alelnöke, a párt kőszegi szervezetének vezetője, aki ellen szintén eljárás folyik. A Vas Megyei Ügyészség Szabó Bálint, a megyei Fiatal Baloldal elnöke ellen folytat eljárást a fiktív alapítások miatt. A nyomozást nehezíti, hogy a jegyzőkönyvek eredeti példányai eltűntek: Szabó Bálint állítása szerinte Székesfehérváron kilopták azokat az autójából. Tóth Csaba azt állítja, hogy nem írt alá semmit és ezért alaptalannak tartja a gyanúsítást. Zuschlag János, aki az első idézésén nem jelent meg, tagadta a kihallgatásán a vádat.

Az első botrány a megyében még 2003-ban tört ki: ekkor Horváth Csaba, az Országos Cigány Önkormányzat megyei elnöke azt mondta, hogy Tóth Csaba és társai 500 és 1000 forint közti összegekkel MSZP-tagokat vásároltak több kistelepülésen. Az önkormányzati vezető szerint pénzt kapott, aki belépett, és az egész arra ment ki, hogy Tóth a tisztújításkor megyei elnök lehessen. 2004 szeptemberében Tóthot megválasztották megyei elnöknek. A Tóthot vádló Horváth Csaba maga is szocialista, romaügyi tanácsadó a megyében. A vádat később visszavonták, ennek ellenére Szabó Bálint, a párt ifjúsági szervezetének, a Fiatal Baloldalnak a helyi vezetője feljelentést tett Horváthék ellen rágalmazás miatt. Szabó azt állítja, hogy a rágalmazási per tárgyalásának előestéjén otthona előtt megverték és megerőszakolták. Szabó szerint támadói így akarták megakadályozni, hogy el tudjon menni a másnapi tárgyalásra. Szabó feljelentést tett a támadás miatt, a rendőrség azonban eredménytelenség miatt lezárta a nyomozást.

Tóth Csaba 2002-ben lépett be a kőszegi MSZP-szervezetbe. Párton belüli ellenfelei szerint többszáz embert léptettek be a pártba, és ennek köszönhetően vehették át a megyei irányítást 2004 szeptemberében. A beléptetettek egy része nem is létezik, másoknak pedig fizettek a vádaskodók szerint.

Tóthot, Szabót és Táncsicsot a megyei etikai bizottság a gyanús Fiatal Baloldal szervezetek alapítása és a taglétszám felduzzasztása miatt egyszer már kizárta a pártból, azonban tavaly az MSZP országos szintű etikai bizottsága megsemmisítette a megyei döntést.

Hiller István pártelnök most ismét megbízta a párt országos etikai bizottságát a vasi botrányok kivizsgálásával. E vizsgálat végéig a párt országos vezetői nem nyilatkoznak az ügyről.

A Vas megyei szocialista tagság a héten újabb taggal "erősödött": az olimpiai doppingbotránya miatt világszerte ismertté vált Annus Adrián lépett be az egy megyei alapszervezetbe. A volt kalapácsvető állítása szerint segíteni akar azoknak a jákiaknak, akik mindig kiálltak mellette.

KAPCSOLÓDÓ CIKK