Ingatlanosok teszik a kezüket a Duna-partra

Vágólapra másolva!
Egyre nagyobb területet hasítanak ki a Duna-part budapesti szakaszából az ingatlanépítő cégek. Mivel a hely véges, egyre újabb és újabb területeken próbálkoznak - írja a Népszabadság. A rakpart kiszélesítésének gondolata már egy évtizede napirenden van, a főpolgármester szerint szélesíteni kellene az autóutat is és tízméteres sétányt is tervez a rakpartra.
Vágólapra másolva!

A rakpart kiszélesítésének gondolata lassan egy évtizede forog a várospolitikusok fejében. A kezdeti alagútterveket később rakpartlefedésre módosították, de kiderült, hogy erre sincs elég pénz. Ekkor támadt az ötlet: a Duna felé szélesítsék kétszer kétsávosra a rakpartot. Az Európa kulturális fővárosa cím elnyerésért indított versenyben Demszky Gábor főpolgármester még tovább lépett: az autóút mellé épüljön tízméteres sétány is. A Duna medrét így 16-18 méterrel szűkítenék. Ráadásként pedig épüljön úszó sziget a folyón. Inkei Péter projektfelelős szerint ugyanakkor ez nem több főpolgármesteri rögtönzésnél, a pályázatban ugyanis egyik sem szerepel.

Az ingatlanfejlesztők körében is népszerű lett a Duna. Beruházásaik helyszínéül egyre többen választják ki a fővárosi partszakaszt. A Margit hídtól a Szabadság hídig tartó Duna-szakasz ugyanakkor a világörökség részét képezi, látványa turisztikai vonzerején túl komoly profittermelő adottság, amelyre egyre több beruházó alapozza üzleti terveit. Az elmúlt években divatba jött a folyóparton lakni. Az állítást igazolja az Árpád híd közelében épülő Riverside Apartmanház látványos értékesítési üteme. A beruházó most a szomszédos gázkészülékgyár területén kezdett nagyszabású projektbe. A védett gyárcsarnokban divatos loftokat alakítanak ki. Új városnegyed építését tervezik délen is - írja a Népszabadság.

Építész szakemberek már tíz évvel ezelőtt azt javasolták a városvezetőknek, hogy osszák fel a Duna-partot ötvenméteres szakaszokra. Az adott terület használatát pedig kössék szigorú szabályokhoz. A belvárosi szakaszon azonban semmiképpen sem ajánlott forgalomvonzó létesítményt engedélyezni, hiszen a rakpartok már most is telítettek.