Nem Harsányi lesz Hiller utóda

2005.01.21. 11:33

A kormányszóvivő sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta azt a sajtóértesülést, miszerint eldőlt, hogy Harsányi László, a Nemzeti Kulturális Alapprogram elnöke lesz az új kulturális miniszter.Harsányi szerint őt nem keresték meg.

Eldőlt, hogy Harsányi László, a  Nemzeti Kulturális Alapprogram elnöke lesz az új kulturális miniszter - állította a Magyar Nemzet pénteki számában. "Sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom az információt" - mondta az [origo] kérdésére László Boglár kormányszóvivő.

A kormányszóvivő megjegyezte: személy szerint nem hallotta eddig Harsányi nevét a jelöltek között. Úgy vélte, a jövő hétre eldőlhet Hiller István eddigi kulturális miniszter utódjának a személye, de elképzelhetőnek tartotta azt is, hogy csak februárban jelentik be a nevet.

 "Minden alapot nélkülöz az a hír, hogy én lennék az új kulturális miniszter. Ez ügyben engem senki nem keresett meg és nem kért fel" - írta Harsányi László az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Hiller István nemrég jelentette be, hogy február 14-én távozik miniszteri posztjáról. Ezt azzal indokolta, hogy az MSZP elnökeként a jövőben a pártmunkára és a 2006-os választási kampányra kíván koncentrálni, ami teljes embert kíván.

KAPCSOLÓDÓ CIKK