11 millióért keltek el a kiszuperált hadihajók

Vágólapra másolva!
Három darab aknamentesítő hajót vett hétfőn egy magyar üzletember, aki azt ígérte, hogy a régi gépek hamarosan újra közlekednek majd a Dunán. A darabonként több mint 11 milliós hajók kikiáltási áron keltek el, a többi érdeklődő arra játszott, hogy lejjebb megy a kiszuperált hadfelszerelés ára a honvédség árverésén.
Vágólapra másolva!

"Annyit mondhatok csak, hogy szépek lesznek, és mennek majd a Duna magyarországi szakaszán" - mondta H. M., aki családi vállalkozásának vett három hadihajót hétfő délelőtt. A honvédség az aknaszedő hajókat hat éve nem használta már, azóta csak álltak a Váci úti katonai kikötőben. A nyolcvanas évek közepén vette őket a hadsereg, akkor lett volna rájuk szükség, ha az ellenség elaknásította volna a Dunát. Mindhárom hajó Jugoszláviában készült 1980-81-ben.

A honvédség az ÁPV Rt.-n keresztül több értékes felszerelését elárverezte tavaly, és 2005 első komoly kiárusítása volt a három aknaszedő. Az árverésre hárman fizették be a félmilliós letétet, ezt a vesztesek visszakapják, a győztes vételárába pedig beszámítják. A kikiáltási ár mindhárom hajónál 11 409 000 forint volt, és ennyiért vette meg őket ugyanaz a vállalkozó. A többi érdeklődő valószínűleg arra játszott, hogy senkinek sem kellenek ennyiért a hajók, és akkor lejjebb lehet nyomni az árat.

A győztes nem akarta megmondani, hogy pontosan mit kezd a járművekkel. Annyit elárult, hogy mindhármat felújítja. "Szépek lesznek, de a többi meglepetés, úgyis meglátják majd" - mondta. A többi érdeklődő sem mondta el, hogy miért jöttek el, de valószínűleg nekik a hajók anyaga kellett: Az egyenként ötven tonna alumínium-mangán ötvözetet kilónként 300 forintért lehet eladni. Vagyis szállítással együtt körülbelül annyiért, mint a kikiáltási áruk volt, vagyis nekik csak olcsóbban érte volna meg.

Forrás: MTI
Ezeket vették meg

A hajók mostani állapotukban nem működőképesek, hat éve meg sem mozdultak. Nincs rájuk szükség, nem is vesz helyettük a honvédség új aknakeresőket. Nincs bennük akkumulátor, levágták a három-három gépágyúállványt róluk, és a motorjaik is sokat fogyasztó, elvault típusok. A vevőnek 45 napja van, hogy elvontassa a hajókat a katonai kikötőből. Scheiber József, a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelőjének sajtóreferense azt mondta, hogy ekkora hajókat csak hivatalos kikötőkben, bérleti díj ellenében lehet tartani, a Dunakanyarban például több alkalmas hely is van.

A hajók majdnem 27 méter hosszúak, és közel hat és fél méter szélesek. Tizenhét fekvőhely van bennük, és motorjaik 25 kilométer/órás sebességgel mozgatják őket, ha nem árral szemben kell erőlködniük.