Kiadja a Művészetek Palotájának szerződését az NKÖM

Vágólapra másolva!
Nyilvánosságra hozza a Művészetek Palotája építtetői szerződését a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma. Az NKÖM az után döntött az adatok nyilvánosságra hozataláról hogy a Magyar Narancs beperelte a kulturális minisztert közérdekű adatok elhallgatásáért. A lap azt szerette volna elérni, hogy a tárca hozza nyilvánosságra azt a szerződésmódosítást, amelynek értelmében az eredeti 31,2 milliárd forintos költségvetés 100 milliárdra emelkedett. Az NKÖM közölte, hogy január 26-tól az összes hatályos projekt alapszerződés olvasható lesz a minisztérium honlapján.
Vágólapra másolva!

A kulturális minisztérium bárki számára betekintést enged a Művészetek Palotájával kapcsolatos közérdekű adatokat tartalmazó szerződésekbe - tartalmazza a tárca hétfői közleménye.

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma azzal kapcsolatban foglalt állást, hogy a Magyar Narancs beperelte a minisztert és a minisztériumot a Fővárosi Bíróságon; a hetilap a tárca és a TriGránit Rt. között, a Művészetek Palotájának építéséről, illetve finanszírozásáról kötött szerződések nyilvánosságra hozatalát kéri. "Nincs akadálya annak, hogy bárki betekintsen a Művészetek Palotájával kapcsolatos közérdekű adatokat tartalmazó szerződésekbe" - foglalt állást a minisztérium.

Az állampolgárok és a sajtó képviselői azon iratokba tekinthetnek be, amelyek a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény alapján nem tartalmaznak harmadik személyt érintő üzleti titkot - tartalmazza az NKÖM közleménye. A tárca azt is közölte, hogy internetes honlapján január 26-tól olvashatók lesznek a hatályos projekt-alapszerződések, amelyek közléséhez a partnerek hozzájárultak.

A Magyar Narancs legfrissebb, január 20-i számában közlemény olvasható, amely szerint a lap bírósághoz fordult, azt kérve: kötelezzék az alperest a közérdekű adatok közlésére. A hetilap egy szerződésmódosítással a 31,2 milliárdosból 100 milliárdos beruházássá változott Művészetek Palotájával kapcsolatban kért tájékoztatást azokról a megállapodásokról, amelyeket a minisztérium és a Demján Sándor-féle TriGránit Rt. érdekeltségi körébe tartozó cégek kötöttek a 90-es évek vége óta.

A lap - közleménye szerint - november 24-én fordult kérésével a tárcához, amely azonban a törvényben megszabott tizenöt napon belül nem válaszolt. A lap ismételt, december 14-i megkeresésére Benedek András államtitkár január 6-i válaszlevelében közölte: az ügyben megkereste az adatvédelmi biztost. A Magyar Narancs az után döntötte el, hogy pert indít.

A Magyar Narancs korábbi, január 13-i számában közölt összefoglalójában egyebek között arról írt: a Soroksári úti "mű" ára és az üzemeltetési költségek hosszú éveken, évtizedeken át több milliárd forinttal terhelik majd a tárca költségvetését, "egyes előrejelzések szerint a létesítmény minden kulturális fejlesztési forrást évekre előre elvitt".

Az NKÖM még nem kapta meg a keresetlevelet - közölte a tárca sajtóirodája hétfőn, hozzátéve, hogy a lap "nyitott kapukat dönget". A minisztérium múlt pénteken faxon értesítette a lapot arról, hogy bárki betekinthet a szerződésekbe. A lap részéről azóta nem keresték fel a tárcát. A sajtóiroda azt is közölte, hogy Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos még nem foglalt állást a kérdésben.