Vágólapra másolva!
Az idén induló azbesztmentesítési program keretében elsőként a fővárosi Rózsakerti Lakótelepet tisztítják meg a rákkeltő anyagtól. Az 51 épületből álló lakótelep mentesítése áprilisban kezdődik, költsége pedig 600 millió forint. Az országban közel 20 ezer lakást veszélyeztet az azbeszt.
Vágólapra másolva!

"Az idén megkezdődő azbesztmentesítési program keretében elsőként a XXII kerületi Rózsakerti Lakótelepet tisztítják meg a rákkeltő anyagtól" - jelentette ki a lakótelepen megtartott pénteki sajtótájékoztatóján a környezetvédelmi miniszter, miközben egy azbesztdarabot szakított ki az egyik szennyezett épületből. Persányi Miklós elmondta: az 51 épületből álló lakótelep azbesztmentesítése áprilisban kezdődik, a kármentesítés költsége pedig 600 millió forint.

Az azbesztet az építőiparban a 70-es évektől használták szigetelésre. Az eljárást 1984 óta nem engedélyezik, mivel az azbesztpor háromféle betegséget, köztük tüdőrákot okoz, a megbetegedések túlnyomó többsége halálos kimenetelű. A környezetvédelmi tárca tájékoztatása szerint összesen 237 ezer négyzetméternyi azbeszttel szennyezett felület található a hazai épületekben, köztük lakóépületekben, bölcsődékben, óvodákban és irodákban. Az azbesztmentesítési program várhatóan 10 évig tart, összköltsége pedig 14 milliárd forint.

Rózsakerti Lakótelep azbesztmentesítését Budafok-Tétény SZDSZ-es alpolgármestere kezdeményezte. Iván János az [origo]-nak elmondta: a mentesítés 1070 lakást érint. A lakóknak a munkálatok idejére azonban nem kell elköltözni, a lakásokban ugyanis csak egy-egy négyzetméter területű szerelőaknát kell megtisztítani, az azbeszt jelentős része az épületek közös helyiségeiben található. A mentesítést szigorú biztonsági előírások közepette végzik: az adott területet hermetikusan lezárják, a munkások pedig szkafandert viselnek.