Nem készül senkivel közös lista állítására a Szabad Demokraták Szövetsége, a 2006-os parlamenti választásokra - jelentette ki Kuncze Gábor a párt Országos Tanácsának ülését követő sajtótájékoztatón szombaton.

"Amíg én vagyok a párt elnöke, addig közös listán az SZDSZ nem fog indulni senkivel, egész egyszerűen azért, mert a liberális szavazókat képviseli és a liberális szavazó számára biztosít önálló képviseletet a magyar politikai életben" - hangoztatta a politikus, hozzátéve: az SZDSZ március 19-én Szegeden tartja küldöttgyűlését, ahol a politikai vitán túl szűk körű alapszabály módosításra is sor kerül.

Kuncze elmondása szerint a február 3-i négypárti találkozó kísérlet arra, hogy a mértékadó politikai pártok képesek-e együttműködni, abban a fontos kérdésben, amely 20-30 évre meghatározza Magyarország fejlődésének jövőjét. "Aki erre nem hajlandó, abban nincs elég ambíció, (...)és nem gondolja, hogy a közeljövőben akár lehetősége lesz kormányra kerülni és megvalósítani a most születő döntéseket" - hangoztatta.

A liberálisok szerint az egyeztetés alapjául szolgáló írásos anyag, nem alkalmas arra, hogy Nemzeti Fejlesztési Terv legyen belőle, mert nem jelöl ki célokat és nem fogalmaz meg prioritásokat - mondta a pártelnök.