Az MDF-ből kizárt, jelenleg független képviselők mindenképpen frakciót akaranak alakítani, miután lejárt a féléves moratórium. Ennek egyik feltétele, hogy párt álljon a képviselőcsoport fölött. A tervek között szerepel a Nemzeti Fórum pártként való bejegyeztetése - írta a Népszabadság.

Lezsák Sándor a Népszabadságnak azt mondta: a lakitelkiek által létrehozott Nemzeti Fórum nevű egyesület a 2006-os választásokon már együtt kíván működni a Fidesszel, de még nem tudni, milyen formában. Sok múlik a lap szerint azon, sikerül-e frakciót alakítani a jelenleg független képviselőknek. A féléves moratórium május 9-én jár le.

 

A frakcióalakítás feltétele, hogy a képviselőcsoport mögött párt álljon. Ezért a lakitelkiek azt tervezik, hogy bejegyeztetik pártként a Nemzeti Fórumot.

 

Lezsák közölte: ha az MDF leváltaná vezetését, visszatérne az MDF frakciójába, de erre kevés esélyt lát. Arra sem lát sok esélyt, hogy a Fidesz-frakcióhoz csatlakozna. Azt azonban elképzelhetőnek tartotta, hogy csatlakoznának egy, a KDNP által alakított frakcióhoz, illetve közös, KDNP-Nemzeti Fórum fakciót hoznának létre. A KDNP-vel azonban erről még nem tárgyaltak - írta a Népszabadság.