Eddig eredménytelenek a BKV-bértárgyalások

Vágólapra másolva!
A BKV vezetése, valamint az érdekképviseletek is előrelépést várnak a vállalatnál a hét közepén folytatódó bértárgyalásokon; a cégnek a szakszervezetek által megismert, több változatú javaslata 4-5 százalék körüli emelést tartalmaz, a tavalyi 8,5 plusz 0,5 százalékkal szemben.
Vágólapra másolva!

Aba Botond vezérigazgató szerint az eddigi egyeztetések után "messze vannak egymástól" az álláspontok. Részleteket nem kívánt közölni, csak annyit jegyzett meg, hogy "csütörtökön lesz nagyobb menet".

Nemes Gábor, az egyik, főként járművezetőket tömörítő szakszervezet elnöke elmondta, hogy a múlt pénteken kaptak először konkrét javaslatot a cégvezetéstől. Közölte, hogy a szerdán folytatódó egyeztetésig kialakítják álláspontjukat a szerintük "nem komoly" ajánlatról.