Etikai kódexszel küzdenek a piszkos rendőrségek ellen

2005.01.31. 15:25

Etikai kódex kidolgozásával és a szolgálati érdekre való hivatkozás kötelező indoklásával válaszol az ORFK Takács Albert helyettes ombudsman vizsgálatára, mely alkotmányos visszásságokat állapított meg a rendőrök mukakörülményeit illetően. A vizsgálat szerint a rendőrök nem megfelelő higiéniai, egészségügyi és biztonsági körülmények között végzik munkájukat, valamint egyes törvények sem megfelelők.

Elkészült az intézkedési terv Bene László országos rendőrfőkapitány megoldási javaslatával együtt arra a vizsgálatra, melyben a helyettes ombudsman feltárta a rendőrségi dolgozók mostoha munkakörülményeit. Lamperth Mónika belügyminiszter elmondta, a kérdésről a hétfői rendőri vezetői értekezleten is szó volt, és a javaslat szerint rendőri etikai kódexet dolgoznak ki a probléma megoldására.

Takács Albert helyettes ombudsman jelentése szerint a rossz munkakörülményekkel rendszeresen megsértik a rendőrök emberi méltósághoz, pihenéshez, szabadidőhöz, megfelelő jövedelemhez való jogát.

A "szolgálati érdek" fogalma kellő szabályozás híján annak veszélyét hordozza magában, hogy a parancsnokok bármikor erre hivatkozva önkényes döntést hozhatnak a helyettes ombudsman szerint. Ez azért befolyásolja negatívan a rendőrök és más hivatásos állomány munkakörülményeit, mert erre hivatkozva a parancsnok bármikor elrendelhet túlórát, meghosszabbíthatja az áthelyezés időtartamát, vagy nem engedi, hogy a rendőr szabadságra menjen, amikor akar.

Takács azt javasolta, hogy módosítsák az erre vonatkozó jogszabályokat, azaz definiálják pontosan a szolgálati érdek fogalmát, mert azt a szolgálati törvény nem határozza meg. Lamperth Mónika szerint a szolgálati érdekre való hivatkozás lehetőségének szűkítése "a hatékonyság rovására mehet", ezért nem a helyettes ombudsman által javasolt módon oldják meg a problémát. Ezzel kapcsolatban indokolási kényszer bevezetését tervezik, azaz a rendőrtiszteknek minden ilyen esetben meg kell indokolnia, konkrétan miért hivatkozott a szolgálati érdekre.

A végleges megoldási javaslatot Lamperth ígérete szerint néhány napon belül nyilvánosságra hozzák. A belügyminiszter elismerte, hogy a szolgálati érdekkel kapcsolatban "biztos vannak túlkapások", melyeket csökkenteni kell.

A helyettes omudsman jelentése szerint a Készenléti Rendőrség rendőrei számára nincs megfelelő számú fekhely a laktanyában, így a feladatok előtt és után képtelenek megfelelő körülmények között pihenni. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese megemlíti azt is, hogy a pihenőnapok idejének bizonytalansága kiszámíthatatlanná teszi az állomány magán-, illetve családi életét. Lamperth elismerte, "van tennivaló a jobb körülményekért", és nagyon fontos, hogy a rendőri állomány, "mely igen fiatal, jól érezze magát a rendőrségen".

KAPCSOLÓDÓ CIKK