Bizalmas információkat tudhatnak meg egymásról a betegek a gyógyszertárakban, mert semmi nem akadályozza meg őket, hogy az előttük lévő sarkában álljanak. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint ezért a gyógyszertárakban is be kellene vezetni a bankokban szokásos rendszert, hogy a várakozóknak egy felfestett vonal mögött kell állniuk.

 

Fotó:MTI

A személyes adatok védelme érdekében a gyógyszertárakban és a rendelők kartonozójában is a bankokban szokásos rendszert vezetné be Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos. A legtöbb bankban a várakozóknak felfestett vonal mögött kell állniuk, hogy ne mehessenek túl közel az éppen soron lévőhöz - ezt a rendszert tartaná helyesnek az adatvédelmi biztos a gyógyszertárakban és rendelőkben is. "Nem csak az adatok védelme miatt, ez hozzátartozik a kulturált kiszolgáláshoz, ráadásul nem is túl költséges a várakozási rendszer bevezetése" - mondta az [origo]-nak Péterfalvi. Az adatvédelmi biztos egyelőre nem kezdeményez lépéseket, arra számít, hogy a gyógyszertárvezetők megfontolják az álláspontját.

A legtöbb gyógyszertárban jellemző, hogy a betegek egymás nyakában állnak, sőt amikor meghallják, hogy a másik beteg milyen gyógyszert kap, még tanácsokat is adnak egymásnak - mondta az [origo]-nak Fejes Szabolcs, a Gazdagréti Gyógyszertár vezetője. Ebben a patikában viszont speciális várakozási rendszer működik, a betegek ülve várakozhatnak, és érkezési sorrendben szólítják őket. A rendszer kiépítését egyrészt az adatvédelmi biztos által említett okok, másrészt az igazságosabb sorra kerülés indokolta - tette hozzá. A gyógyszertárvezető szerint így - valamint a felfestett csíkkal kialakított rendszerben is - olyan bizalmi viszony alakul ki a gyógyszerész és a beteg között, hogy a betegek érdeklődőbbek lesznek, több kérdést tesznek fel a gyógyszerésznek, több információhoz jutnak a felírt gyógyszerrel kapcsolatban.