Orbán szakértőit nem engedték be a megbeszélésre

2005.02.03. 7:15

A második Nemzeti Fejlesztési Terv fő pillére a versenyképesség és az igazságosság növelése, valamint Orbán Viktor Fidesz-elnök javaslatára a biztonság megteremtése lesz - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a tervről folytatott négypárti megbeszélés utáni sajtótájékoztatón. Az egyeztetésen nem vehettek részt Orbán szakértői, ugyanis őket nem hívták meg előzetesen.

A második Nemzeti Fejlesztési Terv fő pillére a versenyképesség és az igazságosság növelése, valamint Orbán Viktor javaslatára a biztonság megteremtése lesz - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a tervről folytatott négypárti megbeszélés utáni sajtótájékoztatón. A kormányfő elmondta, hogy a négypárti találkozó nyomán "nyitott tervezési folyamat" indul el - szakértők bevonásával - , és ha szükséges, újabb négypárti egyeztetésre kerül sor. Hozzátette, hogy a konkrét ágazati és szektorspecifikus javaslatokkal február végére, március elejére készülnek el.

 

Az MSZP és az SZDSZ is folytatná az egyeztetéseket a második Nemzeti Fejlesztési Tervről (NFT) - mondta a két párt elnöke a tervről tartott négypárti egyeztetés utáni sajtótájékoztatón. Hiller István, az MSZP elnöke úgy értékelte, hogy az egyeztetés nemcsak a NFT-ről szólt, ugyanis a pártok egymással szembeni bizalmatlansága és a tervezés szükségessége között ellentét feszül, de ezt a bizalmatlanságot a munkamegbeszélés oldotta.

A szocialista pártelnök után nyilatkozó Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke szerint előrelépés történt azzal, hogy a miniszterelnök és a négy pártelnök képes volt egy asztalhoz ülni.

A megbeszélés közjátékkal indult, ugyanis a Fidesz elnöke szakértőivel együtt akart részt venni a csütörtöki négypárti egyeztetésen, ezt maga Orbán Viktor jelentette be a találkozó előtt korán reggel. Orbán szakértőit - köztük Schmitt Pált - azonban nem engedték be a megbeszélésre, mert őket előzetesen nem hívták meg. Schmitt Pál európai parlamenti képviselő, Orbán Viktor egyik felkért szakértője csalódottan nyilatkozott újságíróknak, hogy kizárták a megbeszélésről. Elmondta, egész héten erre az egyeztetésre készült, és kizárólag azért utazott most haza Brüsszelből, hogy jelen lehessen a tanácskozáson. Hozzátette: a konzultációra csak a miniszterelnök hozhatott szakértőket.

Dávid Ibolya, az MDF elnöke szakértők helyett azt a dokumentumhegyet hozta magával, amelyet az egyeztetés előtt a miniszterelnök küldött a pártelnököknek a felkészülés megkönnyítése érdekében. A könyveket, dokumentumokat a pártelnök egyik munkatársa tolta Dávid Ibolya után egy kis kocsin, amelyen látható volt egy szakadt papírtáska is. Erről az MDF elnöke elmondta: ez jelkép, azt szimbolizálja, hogy Magyarország leszakadóban van, az emberek lelkületében és a gazdaság versenyképességét illetően egyaránt. Dávid Ibolya végül egy vékonyka füzetet mutatott fel, és közölte: ez Írország Nemzeti Fejlesztési Terve. "Írország sikeres ország az Európai Unióban, ilyen egy sikeres terv. Egyébként 15 fontért bárki megveheti" - mondta és hozzátette, hogy ő a miniszterelnöknek ajándékozza a füzetecskét.

Gyurcsány Ferenc korábban úgy nyilatkozott, a "lehető legunalmasabb találkozóra" készül, ahol szakmáról, az ország jövőjéről beszélnek. Közölte, hogy tartózkodik majd mindenfajta "pártpolitikai, hatalmi, udvariatlan gesztustól, megjegyzéstől", hiszen a találkozót arra kell használni, hogy megerősödjön a bizalom.

A pártok különböző elvárásokat fogalmaztak meg a találkozó előtt: az MSZP megállapodást akart a fejlesztési irányokat illetően, a Fidesz tanácsokat ígért, az SZDSZ az együttműködés képességét akarta látni, az MDF pedig a párbeszéd megindulására számított.

A találkozót Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezte, hogy a pártelnökökkel közösen egyeztethessenek a második nemzeti fejlesztési tervről, amely a 2007-2013 közötti időszakra szól. A miniszterelnök január közepén kezdeményezte a találkozót. Meghívását Hiller István, Orbán Viktor, Dávid Ibolya és Kuncze Gábor is elfogadta.

A megbeszélésre a miniszterelnök parlamenti fogadószobájában, a Nándorfehérvári teremben került sor. Az eseményt azért is kísérte nagy érdeklődés, mert Orbán Viktor volt miniszterelnök először találkozott hivatalba lépése óta Gyurcsány Ferenccel.