Országjárásba kezd Orbán Viktor

Vágólapra másolva!
Vasárnap országjárásba kezd Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, így gyűjt tapasztalatokat országértékelő beszéde előtt, amelyet a tervek szerint február 16-án tart - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Országjárásba kezd Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, hogy tapasztalatokat gyűjtsön a szokásos évértékelő beszédéhez. A Népszabadság úgy tudja, hogy az országjárásnak öt állomása lesz. Orbán Viktor az ország különböző pontjain tematikus beszélgetéseket folytat a társadalmi kérdésekről; vasárnap az első állomáson, a Hajdú-Bihar megyei Pocsajon a falvak, a kistelepülések helyzetéről.

A tervek szerint a volt miniszterelnök fél napot tölt egy-egy helyszínen, és meghallgatja a fórumon megjelentek, a közönség véleményét. A beszélgetéseken Kudlik Júlia, illetve Rákay Philip lesz a moderátor. "Nem lesz színpad, pulpitus nélkül folynak a beszélgetések, az értékelések" - mondták a Népszabadságnak Fidesz-politikusok.