Újabb áldozatai vannak a hidegnek

Vágólapra másolva!
A kemény téli időjárás miatt többen is megfagytak hétfőn az országban. Idén télen már húsznál is többen vesztették életüket kihűlés miatt.
Vágólapra másolva!
Az [origo] Időjárás oldalahttp://origo.hu/idojaras/index.html

Újabb emberéletet követelt a kemény téli időjárás Jász-Nagykun-Szolnok megyében, egy férfi halt meg kihűlés miatt. Egy hét alatt ő a negyedik áldozat a megyében. Az 52 éves munkanélkülire igen rossz állapotban találtak rá egy parkban. A már átfagyott embert azonnal kórházba szállították, ahol a többszöri újraélesztés ellenére meghalt. Jász-Nagykun-Szolnok megyében egy hét leforgása alatt négyen estek a téli hideg áldozatául.

A Szabolcs megyei Geszteréden is megfagyott egy ember, a férfi holttestét házának udvarán találták meg. Az eddigi vizsgálat adatai alapján feltételezhető, hogy az 56 éves geszterédi lakos a portáján hétvégén rosszul lett, elesett, és a teste kihűlt a nagy hidegben. Szabolcsban az idei télen eddig öten szenvedtek fagyhalált.

A hétvégén Borsod-Abaúj-Zemplén megyében hárman fagytak meg. Novajidrányban egy 78 éves, Miskolcon egy 53 éves, míg Göncruszkán egy szintén 53 éves férfi halálát okozta kihűlés, valamennyien egyedül éltek, és egyikük sem volt hajléktalan.