Újra víz nélkül maradhat Nagytőke

Vágólapra másolva!
Felmondta a Csongrád megyei Nagytőke vízszolgáltatási szerződését az eddigi szolgáltató. A falu még működő egyetlen kútjának szivattyúja ugyanis bármikor leállhat, a település pedig több mint húsz millió forintos javítási költséget nem tudja kifizetni. Így a cég nem tud felelőséggel gondoskodni a további vízszolgáltatásról. Az önkormányzatnak márciusig kell megoldást találnia, különben a település egy éven belül másodszor maradhat víz nélkül.
Vágólapra másolva!

Egy hónapos határidővel felmondta a Csongrád megyei Nagytőke vízszolgáltatási szerződését az eddigi szolgáltató. Az önkormányzatnak március elejéig kell megoldást találnia a problémára, mert ezután felügyelet nélkül marad a helyi vízhálózat, és a település egy éven belül másodszor maradhat víz nélkül.

Staberecz Ferenc polgármester az [origo]-nak elmondta, hogy bíznak benne, hogy Nagytőke idén nem marad víz nélkül. "A probléma elég nagy, mert a szolgáltatónk felmondta a velünk kötött szerződést" - fogalmazott. A polgármester szerint a cég nem igazán indokolta meg a felmondást. Nagytőke tavaly nyáron két hónapra már víz nélkül maradt, akkor baktériumfertőzés miatt lajtos kocsikkal kellett a vízről gondoskodni.

Az elöregedett hálózatban hasonló probléma bármikor előfordulhat újra, de nagyobb gondot jelent, hogy a falu még működő egyetlen kútjának automata szivattyúja bármikor leállhat. A vízszolgáltató valószínűleg azért bontotta fel a szerződést, mert a több mint húsz millió forintos javítási költséget a település nem tudja kifizetni. Így viszont a cég nem tud felelőséggel gondoskodni a további vízszolgáltatásról.

A polgármester ugyanakkor sérelmezi, hogy a tavalyi probléma összes költségét nekik kellett állniuk, és a csőtörések javításának költségeit is az önkormányzat fizeti. "Nekik mi nem vagyunk nagy üzlet, valószínűleg már a tavalyi gondok után eldöntötték, hogy felbontják velünk a szerződést" - állítja Staberecz Ferenc. A polgármester szerint Nagytőke problémája nem egyedi, sok település küzködik hasonló gondokkal. "Nem maradunk víz nélkül, erre állami garancia van, Gombos András államtitkár személyesen járt itt" - mondja. Az önkormányzat az állami garancia mellett abban bízik, hogy egy szolnoki cég átveszi a település vízszolgáltatását.