Simon Tibor a mentők késlekedése miatt halt bele az őt ért bántalmazásba - mondta a sportember meggyilkolása miatt indult büntetőper másodfokú tárgyalásán csütörtökön a Fővárosi Ítélőtáblán az egyik védő. A mentők szóvivője szerint az ő mulasztásuk a három éves nyomozás alatt nem merült fel.

A másodrendű vádlott ügyvédje szakértői véleményre hivatkozva azt állította, hogy a mentő orvos nélkül vonult ki a bántalmazás helyszínére, és Simon Tibor csak két és fél óra elteltével került műtőasztalra. A védő szerint, ha ez egy órán belül megtörténik, a sportember túlélhette volna az esetet. A halál fő oka ugyanis az agy hiányos oxigénellátása volt.

 

A Ferencváros egykori válogatott futballistája, majd soproni szakvezető 2002. április 21-én a fővárosi Café Allure szórakozóhely előtt történt bántalmazásba halt bele.

 

Tavaly júniusban a Fővárosi Bíróság első fokon társtettesként elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek a per négy vádlottját. Akkor nem jogerősen G. János 12, a Café Allure volt biztonsági őrei közül pedig O. Roland és H. János 10-10, H. Attila 8 éves börtönbüntetést kapott.

 

Az elsőfokú ítélet tényállása szerint Simon Tibor a szórakozóhelyen a hajnali órákban ismeretlen okból összetűzésbe keveredett G. János elsőrendű vádlottal, aki egyszer megütötte. Simon elesett, majd felállt, távozott, ám G. János és a Café Allure három biztonsági őre üldözőbe vette. Az utcán az egyik vádlott elgáncsolta a sértettet, majd közösen elkezdték ütni, rúgni, többnyire a fején.

 

A nem jogerős ítélet szerint amikor Simon Tibor megpróbált felállni, G. János egyszer, nagy erővel megrúgta vagy megütötte a fején. Simon ettől elvágódott, koponyája a betonhoz csapódott, több helyen eltört, megrepedt, és súlyos agyzúzódást szenvedett. Többé nem tért magához, két nap múlva a kórházban életét vesztette.

 

Az elsőrendű vádlott csütörtökön az utolsó szó jogán elismerte, hogy bántalmazta Simon Tibort, de kijelentette azt is, hogy nem akarta megölni, nem gyilkos. A három megvádolt biztonsági őr az utolsó szó jogán szintén azt mondta, hogy nem követett el bűncselekményt.

 

Ügyvédeik a másodfokú eljárásban azzal érveltek, hogy védenceik nem bántalmazták Simon Tibort, ha elkövettek egyáltalán valamit, az élesen elkülönül az elsőrendű vádlott cselekményétől. A védelem szerint a biztonsági őrök semmiképpen nem lehettek emberölés társtettesei.

 

Az ügyészség a másodfokú eljárásban nem jelentett be fellebbezést, tudomásul vette az elsőfokú ítéletet. A Fővárosi Ítélőtábla várhatóan egy hét múlva hirdeti ki másodfokú döntését Simon Tibor megölése ügyében.

 

"Meglepő az az állítás, mely szerint: 'Simon Tibor a mentők késlekedése miatt halt bele az őt ért bántalmazásba', hiszen a mentők felelősségét felvető körülmény, vád a közel 3 évvel ezelőtti esetet követő vizsgálat, nyomozás során nem merült fel. Érthető, ha egy védőügyvéd védence számára kedvező érvet, magyarázatot keres, azonban a rendelkezésünkre álló adatok szerint a mentő a bejelentést követő hetedik percben a helyszínre érkezett, a sérültet pedig az ellátásra legjobban alkalmas gyógyintézetbe a mentőhívást követő egy órán belül beszállította. Az Országos Mentőszolgálat az esettel kapcsolatos összes adatot és dokumentációt a hatóság rendelkezésére bocsátja, azok értékelése a bíróság feladata" - tudatta közleményben az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál.

 

[origo]/MTI