Hatalmas hernyóinvázióra számítanak

2005.02.11. 7:54

Minden eddiginél nagyobb gyapjaslepke-inváziót jósolnak idén nyárra a szakemberek. Tavaly 120 ezer hektár erdőt tarolt le a Lymantria hernyója a Dunántúlon, idén 220 ezer hektáros pusztításra számítanak. Több mint 500 millió forint kellene a védekezésre, ám ennek csak a töredéke van meg - írja a Népszabadság.

Idén minden eddiginél nagyobb hernyóinvázióra kell számítani a hazai erdőkben - írja a Népszabadság. A becsléseket a gyapjaslepkék által tavaly lerakott petecsomókról készült országos felmérés alapján végezték az Erdészeti Tudományos Intézetben. Az intézet erdővédelmi osztályának vezetője, Csóka György szerint a legfertőzöttebb Veszprém megyén kívül komoly kár várható Nógrádban, Hevesben, Borsodban, Tolnában, Somogyban és Baranyában.

A hernyók április második felében kelnek ki a petékből és június végéig rágják a fák lombját szinte válogatás nélkül. Később bebábozódnak, lepkévé fejlődnek, augusztusban lepetéznek és elpusztulnak. Az invázió általában nem pusztítja el a fákat, bár a tarra rágott erdők legyengülnek. A hernyók megfékezése főként idegenforgalmi szempontból fontos.

A leghatékonyabb védekezés a lepke ellen a vegyszeres permetezés, ám a környezetkímélő szer drága, a költségek hektáronként a 10-11 ezer forintot is elérhetik. A szakemberek szerint az idén körülbelül 53 ezer hektáron lenne indokolt a vegyszeres védekezés, ám az ehhez szükséges több mint félmilliárd forintot nem tudják honnan előteremteni.

A földművelésügyi minisztérium és a felügyelete alá tartozó állami erdőgazdaságok 12 ezer hektáron permeteznek majd, kizárólag erdővédelmi célokból. Az agrártárcának nem feladata a lakott területek, a zártkertek, valamint az idegenforgalmi övezetek védelme, és ehhez forrásai sincsenek - mondta a Népszabadságnak Balsay Antal, a tárca, erdészeti főosztályának igazgatási és erdővédelmi osztályvezetője.

KAPCSOLÓDÓ CIKK