Két tanút már megtaláltak az ausztráliai náci ügyében

Vágólapra másolva!
Két, még élő tanút már biztosan megtalált az ügyészség az Ausztráliában élő, a Wiesenthal központ által háborús bűnökkel vádolt férfi ügyében. Ráadásul kiderült, hogy 1944. december 19-én léptették elő a férfit, aki azt állította, hogy 1944. november 7-én már elhagyta az országot. Polt Péter legfőbb ügyész közölte, Charles Zentai még mindig magyar állampolgár, ami jelentősen megkönnyíti esetleges felelősségre vonását.
Vágólapra másolva!

Két még élő tanút már talált a katonai ügyészség a Wiesenthal központ által egy zsidó fiú meggyilkolásával vádolt, Ausztráliában élő Charles Zentai ügyében. Korábban, az 1948-as népbírósági eljárás során tizenketten vallottak Zentai ellen és támasztották alá az ellene felhozott gyilkossággal és kínzással kapcsolatos vádat. A most megtalált két tanú egyike közvetlen, a másik közvetett információkkal rendelkezik az ügyről - mondta Polt Péter legfőbb ügyész, de hozzátette, eddig egyiküket sem hallgatták ki újból tudomása szerint.

A katonai ügyészség nagyon intenzíven foglalkozik az üggyel, és "nagyon rövid időn belül különböző döntéseket hoz" az esettel kapcsolatban - mondta Polt. Ezek a "különböző döntések" azonban nem jelenthetik, hogy meggyanúsítják Zentait, mert mint azt Polt az [origo] kérdésére elmondta, még nem hallgatták ki a férfit, addig viszont, amíg nem hallgatták meg, nem döntenek esetleges meggyanúsításáról sem.

Emellett kiderült az is, hogy a Wiesenthal központ által megvádolt, Ausztráliában élő férfi még mindig magyar államapolgár, így könnyebben tudnak ügyében eljárni a hatóságok, ha hivatalosan meggyanúsítják.

Az ügyészség kiderítette azt is, hogy 1944. december 19-én léptette elő parancsnoka zászlóssá Zentait, aki viszont korábban azt mondta, hogy november elején már elhagyta az országot. Polt Péter legfőbb ügyész az [origo] kérdésére azt mondta, az előléptetés időpontja önmagában nem támasztja alá, hogy a gyilkosság idején Budapesten tartózkodott a férfi. Ugyanakkor az sem valószínű, hogy egy katonaszökevényt léptetett volna elő parancsnoka, így az előléptetés ténye és ideje is a Wiesenthal központ állításait támasztja alá.

Azt a zsidó fiút, akit halálra vertek, az 1948-as iratok szerint Zentai egy villamosról rángatta le 1944. november 8-án, annak ellenére, hogy nem volt szolgálatban.

Zentait eddig nem tudták kihallgatni, mivel a háború végén amerikai fogságba esett. Onnan sikerült Ausztráliába jutnia, jelenleg Perthben él. Elfogatóparancsot adtak ki ellene a háború után, de hiába. A most már idős férfi egy ausztrál tévének kijelentette: ártatlan, és kész megvédeni magát. A fia pedig úgy nyilatkozott, hogy apja nyilvánvalóan ártatlan, mivel 1944. november 7-én, egy nappal a gyilkosság előtt hagyta el az országot. A korabeli tanúk azonban ezzel ellentétben egybehangzóan állították, hogy a féri Budapesten, a laktanyában volt november 8-án, és jóval később hagyta el az országot.

A Perthben élő Charles Zentai nyomára a Magyarországon tavaly júliusban beindított Utolsó esély művelet keretében bukkantak a jeruzsálemi Wiesenthal központ nácivadászai.

Zentai két vádlott-társát 1948-ban elítélték: az egyiket kivégezték, a másik pedig - kegyelemből - életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtották, ám ő 1956-ban kijutott a börtönből, és elhagyta az országot.