Összevesztek a romákon az MSZP-ben

2005.02.15. 13:43

Lemondott posztjáról Csík Tamás, az MSZP országos cigánytagozatának eddigi elnöke. Döntését azzal indokolta, hogy személyi ellentét alakult ki a tagozat és Kállai Katalin között, aki a párt elnökségében képviseli a romákat. Azt kifogásolta, hogy kinevezése óta Kállai semmilyen kapcsolatot nem tart fenn a cigánytagozattal.

 

Csík Tamás, az MSZP országos cigánytagozatának eddigi elnöke azzal magyarázta az [origo]-nak lemondását, hogy Kállai Katalin, aki a romaügyet képviseli az MSZP elnökségében, új roma reformfórumot szeretne létrehozni a cigánytagozattal szemben. Csík úgy vélte: "nem kisgazdásodni kell, hanem a tagozatokat kellene erősíteni a párton belül". Hozzátette: nem tudják, Kállai Katalin milyen cigánystratégiát tesz le az elnökség elé, kikkel készítette azt és "miért viselkedik ilyen hatalmi arroganciával". Csík szerint mióta Kállait beválasztották az elnökségbe, nincs kapcsolata a párt cigánytagozatával.

 

"Belefáradtunk abba, hogy állandóan üzengessünk neki" - közölte az országos cigánytagozat eddigi elnöke, hozzátéve: Kállai - aki a kulturális tárca romaügyekért felelős miniszteri biztosa is - hol személyes sérelmekre hivatkozik, hol "lekezelően azt üzente, hogy titkos a telefonszáma, és az nem adható ki a cigánytagozat tagjainak".

 

Az MSZP országos cigánytagozata novemberben állt fel jelenlegi formájában, de Csík Tamás elmondása szerint Kállai Katalin már az előző vezetéssel sem kereste a kapcsolatot. "El kellene döntenie Kállai Katalinnak, hogy a cigányokat képviseli az elnökségen belül, vagy az elnökséget a cigányok között" - mondta a tagozat eddigi elnöke. Hozzátette: a problémát már többször jelezték, és kérték, hogy ne Kállai képviselje a romákat az elnökségben.

 

Csík Tamás úgy vélte, már a választások előzményének tekinthető hatalmi helyezkedés van az ügy hátterében. Szerinte átfogó reformpolitikára van szükség. Csík egyelőre csak az országos cigánytagozat elnöki posztjáról mond le, az MSZP-ből egyelőre nem kíván kilépni, bár mint mondta: új alapokra helyezi politikáját.

 

Az [origo] megkereste az ügyben Kállai Katalint is, titkárságán visszahívást ígértek.

KAPCSOLÓDÓ CIKK