Hazarendelték a szaúdi nagykövetet

Vágólapra másolva!
Szaúd-Arábia konzultációra hazarendelte budapesti nagykövetét azt követően, hogy Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök "arab terroristáknak" nevezte a szaúd-arábiai futballválogatottat. Gyurcsány azóta bocsánatot kért szavaiért. A Fidesz azt kéri, hogy az ügy teljes dokumentációját bocsássák a parlament külügyi bizottságának rendelkezésére.
Vágólapra másolva!
Gyakran kerül bajba a szabadszájú Gyurcsány/itthon/20050209gyakran.html

"(A nagykövet) itthon tartózkodik. Hazarendelték konzultációra" - mondta vasárnap Rijádban egy szaúd-arábiai külügyi illetékes. Nem nyilatkozott arról, hogy milyen esetleges további lépéseket fontolgat az arab királyság. Az elmúlt hetekben idézetek jelentek meg a magyar sajtóban Gurcsány Ferenctől, amint egy nem hivatalos rendezvényen azt mondta: a magyar futballválogatott a február 2-i szaúdi-magyar barátságos mérkőzésen "halált megvető bátorsággal" küzdött az "arab terroristák" ellen. Gyurcsány azóta bocsánatot kért szavaiért. A kormányfő kijelentése után az arab országok Budapesten delegált diplomáciai képviselői rendkívüli tanácskozást tartottak, ám úgy nyilatkoztak, hogy az eset nem fog kárt tenni Magyarország és az arab világ kapcsolataiban.

A Magyar Nemzet azt állította, hogy Szaúd-Arábia visszahívta nagykövetét Magyarországról Gyurcsány Ferenc kijelentése miatt. A lap szerint Szili Katalin házelnök szaúd-arábiai látogatását azért mondta le az arab ország, mert nem elégedett meg a magyar kormány bocsánatkérésével. A Fidesz szerint a konzultációra való hazarendelés, erőteljes diplomáciai figyelmeztetésnek minősül, amely ha nem vezet eredményre, akkor további szankciókat is maga után vonhat.

László Boglár kormányszóvivő szombaton közölte: Szaúd-Arábia nem hívta vissza budapesti nagykövetét, a diplomata konzultációra utazott hazájába. László Boglár telefonon közölte: Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke maga mondta le Szaúd-Arábiába tervezett útját. László Boglár emlékeztetett arra, hogy a miniszterelnök a szaúdi labdarúgó-válogatottat sértő kijelentése után nyilvánosan kért bocsánatot azoktól, akiket megsérthetett a "rosszul sikerült mondattal".

A kormányszóvivő hozzátette: a szaúdi nagyköveten keresztül Somogyi Ferenc külügyminiszter bocsánatkérő üzenetet küldött a szaúdi kormánynak. Mint mondta, a magyar diplomácia vezetője a szaúdi külügyminiszterrel is konzultált, és rajta keresztül is bocsánatot kért. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az eset kapcsán pénteken, Magyarország rijádi nagykövetén keresztül, levelet küldött a szaúdi uralkodónak. Az MTI azon kérdésére, hogy a bocsánatkérések sora nem jelezheti-e azt, hogy a szaúdi kormány elégedetlen, László Boglár közölte: "lehet, hogy jelez valami ilyesmit, de nem kívánunk ennél többet a dologban megtenni. Mindent, ami megtehető, és ami szerintünk az ő érzékenységük kielégítésére szolgál, azt megtettünk".

Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke pénteken az MTI kérdésére elmondta: a házelnök szaúd-arábiai látogatása későbbi időpontra halasztásának az az oka, hogy kormánypárti frakcióból - a parlament működőképessége érdekében - arra kérték a képviselőiket, egyelőre ne vegyenek részt külföldi látogatásokon.

Selmeczi Tibor humorista az MSZP február 5-i születésnapi rendezvényén - a Heti Hetes című tv-műsort parodizáló alkalmi "Heti Ötös" vezetőjeként - azt kérdezte Gyurcsány Ferenctől mint korábbi sportminisztertől, miért tekinthető a magyar labdarúgás dicsőségének a szaúdi válogatott ellen elért döntetlen. A kormányfő azt válaszolta: "A szaúdi királyságot nagyon sokszor vádolják azzal, hogy igazából a világ terrorizmusának legaktívabb pénzügyi támogatói közé tartoznak bizonyos családok. És én azt gondolom, hogy a focisták között, a szaúdi focisták között nagyon-nagyon sok terrorista is volt, a mi fiaink pedig halált megvető bátorsággal küzdöttek ezen terroristák ellen, és ilyen esetben a döntetlen idegenben, ez egy fantasztikus eredmény."