Öt-tízméteres lenne az Alpok, 60 méter hosszan kígyózna a Duna és a Rajna, Budapest 68 méterre lenne Brüsszeltől a Népligetbe tervezett kicsinyített Európában. A terv ötletgazdái a fővárostól várják, az elképzelés megvalósításának támogatását - írja a Népszabadság.

Európa kicsinyített mását építenék fel a Népligetben. A Szabad Európa Játszó Tér projekt második helyezett lett a Magyar Fejlesztési Bank EU-csatlakozásra kiírt pályázatán, Várnai László ötletgazda és a tervezők ezt követően nyújtották be a fővároshoz, hogy támogassa a megvalósítást - írja a Népszabadság.

Az elképzelés szerint negyvenezer négyzetméteren építenék fel Európát. Az Alpok, a Kárpátok és a Pireneusok öt-tízméteres dombok lennének, a növényzetet az éghajlati zónák szerinti legjellemzőbb fajtákból állítanák össze. A csobogókból összefolyó víz a hatvan méter hosszan kanyargó Dunává és Rajnává alakulna. A parányi szigeteket kősziklák, a tengert mázas kerámia és mozaik jelezné. Luxemburg kisebb lenne, mint egy lakás, Magyarország pedig 548 négyzetméteren terülne el. Budapest Bécstől tizennégy, Brüsszeltől hatvannyolc méterre épülne.

A második ütemben felállítanák az országok kultúráját bemutató, játszótérként is használható szoboralkotásokat. Ezek külföldi művészek által tervezett, saját országukat szimbolizáló épületek, jelképek, mese- vagy mondafigurák lennének. Összesen közel száz ilyen díszítené a parkot. A helyszínt a látogatóközponthoz tartozó toronyból is áttekinthetnék a vendégek.

Az ötletgazda szerint százötvenmillió forint kellene a park első ütemének megépítéséhez. A fővárosi önkormányzat illetékesei alkalmasnak találták a tervet, hogy része legyen a kulturális főváros címért beadandó pályázatnak. Az azonban még akkor sem biztos, hogy megépül a játszótér, ha Budapest nyeri 2010-ben a megtisztelő címet. Körmendy Ferenc (SZDSZ), a Fővárosi Közgyűlés kulturális bizottságának elnöke szerint akkor van esély az ilyen elképzelések megvalósítására, ha a projekt lehetséges befektetőket és hihető megvalósíthatósági tanulmányt is tartalmaz - derül ki a Népszabadság írásából.