Hibás saccolás miatt bukik 1,25 milliárdot Pécs

Vágólapra másolva!
Rosszul becsülték fel egy csatornázási beruházás kiadásait Pécsen. Az öt évvel ezelőtt megsaccolt költségek 2,5 milliárddal nőttek meg időközben. A hibás számítások miatt a város több mint egymilliárd forintnyi uniós támogatástól esik el.
Vágólapra másolva!

Még 2000-ben adott be Pécs pályázatot az Európai Unió ISPA alapjához, hogy nagyszabású csatornázásba kezdhessen a város. Az akkori szabályok szerint azonban csak a beruházás első ütemére nyújtottak be részletes terveket. A második és harmadik ütemre vonatkozóan csak becsült adatokat közöltek, részletes számításokat és terveket nem készítettek.

Juhász István (MSZP), a pécsi önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke azt mondta, ma már nyilvánavaló, hogy a szakemberek akkor rosszul saccoltak. A becsléseket készítők ugyanis egy urbanizációs számítást végeztek, azt próbálták megsaccolni, hogy hányan fognak a pályázatban érintett területen lakni a következő években, és így hány kilométernyi csatornára lesz szükség. A számításokba azonban hiba csúszott, mert a becsült 80 helyett közel 120 kilométer csatorna kell, így 2,5 milliárddal nőttek meg a költségek időközben.

Az uniós ISPA (illetve Magyarország csatlakozása után kohéziós alap) pályázatokra beadott anyagokat később nem lehet módosítani. Így hiába derült ki, hogy rosszul számoltak, az EU már nem ad több pénzt a célra. A plusz 2,5 milliárdot teljes egészében Magyarországnak (a kormánynak, az önkormányzatnak és az érintett lakóknak) kell kifizetniük. Ha jobban sikerülnek a számítások, akkor a költségek felét az unió fizette volna.

Juhász István szerint a városvezetés is tisztában van azzal, hogy hiba történt, és megkeresik a felelősöket, ezért vizsgálatot rendeltek el. A vizsgálat megállapításainak függvényében elbocsátások, személyi változások is lehetnek, de azon már nem lehet változtatni, hogy a többletköltséget Magyarországnak egyedül kell fizetnie - mondta a gazdasági bizottság elnöke. Hozzátette, most arra kérik a kormányt, hogy vállalja át a költségek Unióra eső részét, hogy az önkormányzat terhei ne növekedjenek tovább. A tervezési kiadásokra ugyanis 40 millió forint többletkiadást már elkülönített a város.