Árvízveszély a Berettyón és a Krasznán

2005.02.26. 14:32

Továbbra is elsőfokú árvízvédelmi készültség van érvényben a Hortobágy-Berettyó bal partján Bucsa és Nádudvar között. A hóolvadás következtében megemelkedett a Kraszna vízszintje is, ezért elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a folyó mentén a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság.

Továbbra is elsőfokú árvízvédelmi készültség van érvényben a Hortobágy-Berettyó bal partján Bucsa és Nádudvar között - közölte Bartha Péter, a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (TIKÖVIZIG) védelemvezető-helyettese. A borzi mértékadó vízmércén szombaton reggel 289 centiméter volt a folyó vízállása, ami 39 centiméterrel haladja meg az első árvízvédelmi fokozat elrendeléséhez szükséges vízszintet. "A védvonalon figyelő és őrszolgálat működik, beavatkozást igénylő árvízi jelenség eddig nem alakult ki a térségben" - tette hozzá.

A Berettyó Pocsajnál 358 centiméterrel tetőzött, és nem érte el az első fok elrendeléséhez szükséges vízszintet. A folyó Berettyóújfalunál és Szeghalomnál még árad. Bartha Péter közlése szerint a TIKÖVIZIG területén lévő 19 belvízvédelmi szakasz közül kilencben van készültség: ebből hét védelmi szakaszon másodfokú, kettőn elsőfokú a készenlét.

Hajdú-Biharban a belvízzel elöntött terület nagysága már meghaladja a 14 ezer hektárt, amiből 3.100 hektár a vetés, 2.750 hektár a szántó, 5.800 hektár a rét, legelő és 2.450 hektár egyéb terület. "A TIKÖVIZIG területén 19 szivattyútelep üzemel, amelyek naponta 1,9 millió köbméter vízmennyiséget emelnek át a befogadó folyókba, csatornákba" - mondta. Az üzemelő tíz belvízvédelmi tározóba eddig 16,5 millió köbméter vizet tároztak be.

Készültség a Kraszna mentén

A hóolvadás következtében megemelkedett a Kraszna vízszintje, ezért elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a folyó mentén a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság - mondta Bodnár Gáspár, a szervezet vezetője szombaton. Az igazgató beszámolt arról is, hogy az olvadás az Ecsedi-láp térségében, valamint Felső-Szabolcs mindhárom védelmi öblözetében belvizet is okoz, nyolcezer hektár föld került eddig víz alá, és emiatt a négy körzetben ugyancsak péntektől másodfokú belvízvédelmi készenlétet vezettek be.

Bodnár közölte: az elsőfokú készültség figyelőszolgálatot jelent a Kraszna gátjainál, és magasabb védelmi fokozat elrendelésére egyelőre nem is számítanak, mivel a folyó vize már tetőzött Ágerdőmajornál. A vízügyi szervezet vezetője megjegyezte, hogy az éjszakai fagy mérsékli a hóolvadást, így ha marad az éjjeli hideg, az árhullám nem kap jelentősebb utánpótlást a következő napokban sem.

Az igazgató elmondta: a belvizes területekről szivattyúkkal emelik át a vizet a Krasznába és a Tiszába. A gépek egyelőre egy műszakban, naponta hatszáz köbméter vizet továbbítanak a folyókba, de amennyiben fokozódik a nappali felmelegedés, folyamatos üzemmódra kapcsolják át a szivattyúkat.

KAPCSOLÓDÓ CIKK