Több tízmilliárdért ad el ingatlanokat az állam

Vágólapra másolva!
Másfél ezernél is több kincstári ingatlantól szabadul meg idén az állam a tervek szerint, köztük számos nagy értékű lakástól, sportteleptől, irodaháztól, üdülőtől. Amellett, hogy több tízmilliárd forintos bevételre tehet szert a költségvetés a feleslegessé vált ingatlanok eladásából, a maradék állami vagyont hatékonyabban kezelheti - indokolták az értékesítéseket. 
Vágólapra másolva!

Több mint száz nagyértékű állami tulajdonban levő ingatlan értékesítését tervezik idén nyilvános pályázatok keretében. A 108 kiválasztott ingatlan mindegyikét legalább 50 millió forint értékűre becsülik, de vannak köztük több milliárd forintot érőek is. A kínálatban szerepelnek sporttelepek, irodaházak, hotelek, panziók, lakások, valamint egykori laktanyák, telkek, üdülők. Ezek összértéke több tízmilliárd forintra tehető. Ezeken kívül ezerötszáz kisebb értékű ingatlan eladását is tervezi a Kincstári Vagyonigazgatóság (KVI) körülbelül 2 milliárd forint értékben.

A költségvetési törvény előírásai szerint idén 33 milliárd forintos bevételt kell produkálnia a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak az állam költségvetésbe, amit a felesleges ingatlanok eladásából teremtünk elő - mondta Zelles Sándor vezérigazgató az [origo]-nak, aki hozzátette: az előző évekhez képest most több és értékesebb ingatlant értékesítenek. A kínálatból a Club Aliga és a volt Mária Terézia laktanya lehet a legértékesebb - véli a vezérigazgató, aki emlékeztetett arra, hogy a volt pártüdülőt 8 milliárdért kínálták korábban.

A több mint száz hirdetett ingatlan közül vannak olyanok, amelyeknek nem a KVI a vagyonkezelője, hanem a különböző minisztériumok. Így például az egészségügyi tárca 12 milliárd forintos bevételre számíthat a Club Aliga és a más intézmények eladásából, a sporthivatal pedig 3,5 milliárdra.

Az eladására kínált ingatlanok jelentős része üresen áll, vagy bérbe adott, és feleslegesek az állami funkciók ellátásához - mondta a vezérigazgató, aki hozzátette, hogy ezek a lépések az állami vagyon hatékonyabb kezeléséhez járulnak hozzá.